A nagyobb könyörgő körmenet szerkezetébe illeszkedik a 66. zsoltár, majd párversek következnek, amelyekben a zsoltárok nyelvén kérik Istent, hogy zárja el az ég csapjait, és fordítsa kegyesen arcát hívei felé. Az imádságot három könyörgés zárja, amelyek az esős, viharos időt Isten csapásaként nevezik meg, de e csapások jogosságát az imádkozók készséggel elismerik, mégis arra kérik az Urat, hogy kegyes, derűs jóságát fordítsa népe felé. A könyörgésekben nem egy szeszélyes, büntető Istent láthatunk, hanem a teremtés, majd a bűnbeesés jelenleg is ható következményeit: Isten szétválasztotta a vizeket, és azok rendben voltak a világ minden egyéb „alkotórészével” együtt. Az ember azonban az eredeti bűnnel ezt a rendet is megzavarta, és személyes vétkeivel továbbra is zavarja (amint ezt a környezetszennyezéssel, klímaváltoztatással közvetlenül is megteszi). Istent arra kéri a könyörgés, hogy újra parancsoljon a vizeknek, megismételve a teremtés gesztusát.
A latin könyörgések közül a második magyar fordítása került be a Praeoratorba (legutóbbi hivatalos esztergomi kiadása 1945-ben): Hallgasd meg, Urunk, hozzád kiáltó népedet, és adj könyörgésünkre derűs időt. Bűneink miatt igazságosan sújtasz, de hadd érezzük irgalmasságodból jóságodat is. A misekönyv is tartalmaz a különféle alkalmakra való misék között könyörgést „Tiszta időért”: Mindenható, örök Isten, aki sújtó kezeddel is gyógyítasz, és megbocsátó irgalmaddal megtartasz: kérünk, add meg nekünk, hogy örvendezhessünk a vágyva vágyott tiszta időnek, és atyai jóságod ajándékait mindig a te neved dicsőségére és a mi üdvösségünkre használjuk. Érdemes-e az időjárásért imádkozni? Igen, hiszen odakapcsolja figyelmünket, szívünket Istenhez, aki a történelem és ezen belül az időjárás ura is, és akihez a romlott világ imádkozó gyermekeiként visszük életünk, földünk ügyeit, egyre növekedő bizalommal.
