A Kármel-hegyi Szűzanya búcsúünnepe

A keszthelyi Kis Szent Teréz-bazilikában július 19-én, vasárnap tartották a Kármel-hegyi Boldogasszony búcsúját. Az előtte levő három napon Katona István egri segédpüspök tartott lelkigyakorlatot az esti szentmiséken. Az első napon a család fontosságát hangsúlyozva méltatta Kis Szent Teréz boldoggá avatott szülei és Batthyány-Strattmann László életpéldáját. Másnap az életadó Oltáriszentségről, az utolsó napon pedig a papi és szerzetesi hivatásokról és az isteni irgalmasságról szólt a főpásztor. A háromnapos lelkigyakorlaton és az éjszakai virrasztáson több ezer hívő vett részt. Az éjszakát külön imacsoportok imádkozták át, és öröm volt látni a fiatalok részvételét, akik énekeiket zenei kísérettel adták elő. A kármeliták a lelki „táplálék” mellett ennivalóval, frissítővel és kávéval is megvendégelték a virrasztókat.Vasárnap az ünnepi szentmise prédikációjában a püspök a Boldogságos Szűzanya nagy szeretetéről, a skapuláré jelentőségéről elmélkedett, és buzdított viselésére, hiszen Máriával és Jézussal bensőséges módon köti össze mindazokat, akik viselik.

A vasárnapi, Katona István püspök vezette búcsúi körmenetben hívek hosszú sora kísérte a Skapulárés Szűzanya szobrát. A menet élén ministránsok haladtak templomi zászlók alatt, őket a papi asszisztencia követte, mögöttük a püspök haladt. A menetet a Skapulárés Szűzanya vállon vitt szobra kísérte, és mögöttük hömpölygött a hívők sokasága. A felemelő ünnepségen zarándokok sokasága vett részt, volt olyan csoport, amelyik papja vezetésével, templomi zászló alatt, gyalog érkezett a búcsúra. Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepén a budapesti Huba utcai kármelita templomban is ünnepélyes búcsúval tisztelegtek a Szűzanya előtt július 19-én. Itt Majnek Antal munkácsi megyés püspök vezetésével tartottak skapulárés körmenetet a templomot övező utcákban két-háromszáz hívő részvételével, majd pedig a püspök által bemutatott szentmisére teljesen megtelt a templom. Majnek püspök szentbeszédében kiemelte: Jézus evangéliuma ma is érvényes, az ő szavai irányt mutatnak a mostani nehéz időkben is. Hozzátette: aki Krisztus szavait meghallja, mindenképp megtalálja a számára helyes utat az életben. A szentmise végén a hívek közül többen imádsággal fejezték ki tiszteletüket a skapuláré előtt.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .