A szekvenciából kiderül, hogy az ünnep középpontjában a nagycsütörtök este adott kenyér és bor, Krisztus teste és vére áll. A szent színekről megtudjuk, hogy az új pászka, az új manna ez, amelyben Jézus táplálékul adta magát mindenkinek, „vére ital, teste étel”, „kenyere lett vándoroknak, eledele jó fiaknak”
Mindezek ismeretében megkérdezhetjük azonban, hogy akkor az ünnep miért nem egy ünnepélyes, két szín alatti áldozásban érkezik meg? Miért indul a körmenet, miért lépünk ki a templom falai közül?
A város, a település attól is lesz lakható, hogy benne áll a templom, ahol az ég és a föld találkozik. A város védelme szimbolikus értelemben elsősorban rituális védelem, melynek célja, hogy a káoszt képviselő, vagyis a város lerombolását akaró ellenség, az ördögi tulajdonságokkal felruházott támadó ne tehessen kárt a kozmoszban. Ez a védelem nemcsak a pogány társadalmakban, hanem a kereszténységben is komoly szerepet kap. Innen közelíthetünk úrnapja látványos ünnepléséhez, a templomból kilépő, a körmenetben hordozott Eucharisztiához.
Az úrnapi processzióról a XV. századtól tudunk, amelynek lényegét nem a virágdíszítés szépsége adta meg. A körmenet a lakott területet járta végig, Jézus jelenlétét, oltalmát fizikailag is kiterjesztve az otthonokra, bevonva azokat a szent térbe, a falu, a város kozmoszába.
Magyarországon – a világegyház gyakorlatától eltérő módon – a körmenetbe négy stáció ékelődik. Ezeken a stációkon evangéliumot olvasnak, és a négy égtáj felé áldást ad a pap az Oltáriszentséggel. Nemcsak szent pihenők ezek, hanem a templom négy falának a négy égtáj felé való kiterjesztését is jelzik. A város és a világ itt és így részesül Isten köztünk lakozásának titkában és erejében, így válik kozmikus eseménnyé az Eucharisztia ünneplése.
