Drága dolog a liturgia? Vajon puritanizmusra kell-e törekednünk a liturgikus ünneplés külsőségei tekintetében? Az egyháztörténelem számtalan példája mutatja, hogy az egyszerűségre való törekvés adott esetben jogos igény lehet, és a főúri kastélyok hangulatát idéző dagályos ünneplésekre valóban nincs szükségünk. Ez azonban ne ösztönözzön minket arra, hogy a praktikumnak, az igénytelenségnek hódolva liturgiának látszó kiábrándító cselekménysorokat és látványelemeket állítsunk a liturgikus ünneplés helyébe.
A szimbólumok területén az egyik legklasszikusabb példa a húsvéti gyertya, amelyről néhány hete volt szó a liturgikus cikkek egyikében. Ezzel kapcsolatban a takarékosságot szem előtt tartó találékonyság kimeríthetetlen.
A leggyakoribb, hogy a néhai húsvéti gyertya csonkjára illesztenek további gyertyacsonkokat vagy teamécseseket, és évről évre legfeljebb csak kicserélik a korábbi évszámokat (rosszabb esetben csupán a lejártakat tüntetik el). Ha szerencsénk van, a „végeredmény” nem dől jobbra-balra, de legtöbbször nincs szerencsénk.
Belegondoltak már, hogy milyen üzeneteket rejthet egy ilyen látvány a húsvéti liturgiában? A szimbólumok mindig több jelentésréteget hordoznak. Egy ilyen összetákolt alkotmány a tapasztalatok szerint megakadályozza a szimbolika elmélyülését, és azonnal gyakorlati szintre tereli a gondolkodásunkat. Ily módon pedig akár ilyesmiket is az eszünkbe juttathat: nincs pénz, az egyház a végét járja. A válság miatt el kell használni az összes gyertyacsonkot. Besegítünk az öreg húsvéti gyertyának, mert egyedül már nem bírja. „Ugye kár lett volna lecserélni? Milyen ügyesen megoldottuk a kérdést!”
A sort a kedves olvasók még valószínűleg tovább tudnák folytatni. De egy biztos: ha egy ilyen gyertyacsonk-kompozícióhoz hozzáolvassuk a húsvéti gyertya dicséretét megéneklő öröméneket, rögtön láthatóvá válik a két valóság közti kiáltó különbség.
Általános tapasztalat, hogy a hívek mindig adnak annyi adományt – sőt, a díszítésben is tevékeny részt vállalnak -, ami egy méltó, a liturgia szimbólumait értő és közvetítő ünnepléshez szükséges.
Ami Istenünk az élet túláradó gazdagságának bőkezű istene. Nincs az a válság, amely átkényszeríthetne minket a lelketlen praktikum és az igénytelen kisszerűség, az olcsóságok szürke istenéhez.
