Ezenfelül viszont általánosan is elmondható, hogy istentiszteletünk egyfajta ingadozó, lebegő állapotot hoz létre a résztvevők lelkében. Ennek során azok különböző, adott esetben gyorsan változó állapotokat élnek át, amelyek a tapasztalatok szerint pozitív hatással vannak személyiségük fejlődésére.
Talán megfigyelték már, hogy a liturgikus ünneplés alatt hol befelé figyelünk, hol pedig kifelé. Néha a külső történések vonzzák magukra figyelmünket: egy-egy cselekményre, szimbólumra, elhangzó szövegre vagy dallamra figyelünk, és tudatosan, cselekvőn veszünk részt az ünneplésben. Máskor ezzel szemben azon kapjuk magunkat, hogy alaposan elmerültünk gondolatainkban, és belsőnk világa tárult fel előttünk hirtelen. A szent csend, a méltósággal végzett mozdulatsorok, a csengők, harangok szava és számos egyéb tényező növeli a befelé irányuló figyelem intenzitását, de ennek ellenére rendszerint mindig kapcsolatban maradunk a külső eseményekkel.
A liturgia egyszerre kollektív és individuális történés. Néha önmagunk átélése, gondolataink, érzéseink kerülnek előtérbe, saját aktuális állapotunk, valamint a többiek iránti felelősségünk tudatosulását segítve elő. Máskor a közösség részeként éljük át magunkat, ami a valahová tartozás megerősítő élményével ajándékoz meg bennünket, s ugyanakkor támogatást jelent közösségi létezésünk ambivalenciáinak tudatosításában és átdolgozásában is.
Hasonló kettősség mutatkozik a racionális és érzelmi síkok váltakozásában a liturgikus ünneplés alatt. A túlzottan csak az értelmet megszólító liturgia ezért mindig hiányérzetet vagy bosszúságot hagy maga után. Ehhez hasonlóan az erős érzelmekre építő szertartások parttalansága sokak számára elviselhetetlenül banális és tolakodó lehet. Ne ijesszük el embertársainkat templomainkból az egyének belső folyamatait és intimitását tiszteletben nem tartó, egyénieskedéstől szenvedő szertartásokkal!
Liturgikus ünnepléseink bizonyos értelemben saját belső folyamataink közösségi megközelítését, előhívását segítik elő. Azáltal, hogy azokra a közös ünneplés keretein belül rálátást biztosít, saját élethelyzeteink tudatosabb észleléséhez és hatékonyabb kezeléséhez vezethet minket. Az életünkön való tudatos munkálkodás mellett nem elhanyagolható a liturgia személyiségünk tudattalan folyamataira gyakorolt jótékony hatása, konfliktusaink és félelmeink kezelésében nyújtott támogatása sem.
Évszázadok tapasztalata és bölcsessége olyan liturgiát hagyományozott ránk, amelyben mind az isteni Lélek számára, mind pedig saját magunk számára elég tér van arra, hogy Istenünk akarata szerint folytonosan munkálkodhassunk üdvösségünkön.