A misét azonban így is kezdhetnénk: vágyakozzatok! A sötét téli hajnalon felkelni, misére menni, a hideg utcán testvéreket találni, gyertyafényszagú jeges templomban imádkozni – mind olyan dolog, amely sok embert megfogott, sok költőt megihletett (Juhász Gyula írja Roráte című versében: „Derűs hit tűnt malasztját / Könnyezve keresem. / Ó, gyönyörű gyermekség! / Ó, boldog Betlehem!”). De vajon csak erre van szükségünk: egy kis lemondás, önmegtagadás, megérdemelt hajnali hangulat?
Adventi votív Mária-misénk eredeti szövege (amelyet az időszak első felének köznapjain bátran imádkozhatunk) nagyon szépen leültet e várakozásban a Szűzanya mellé. Ő kicsit hasonlít hozzánk, gyakorló katolikusokhoz: tudja, hogy a Megváltót foganta, hordozza és hamarosan megszüli. Az angyali üdvözletkor kimondta igenjét, kész volt rá, hogy Isten eszköze legyen. Mindent tud és mindenben egyetért Istennel. Akkor mire vár mégis – kérdezhetnénk. Kismamaként vár és vágyakozik. Várja, hogy találkozhassék azzal, ami már benne van, ami már az övé. Vágyik arra, hogy Isten ígérete beteljesüljék rajta, általa.
Mi is megkaptunk mindent a keresztségben. Isten gyermekei vagyunk, a mennyország örökösei, Isten irgalmának kegyeltjei. Tudjuk, hogy ki Isten, mit adott nekünk, mit vár tőlünk. Tudjuk, hogy megváltott minket és a világot. Akkor van-e értelme várni, van-e mit várnunk még? Sőt, tudunk-e vágyakozni még? Mária mellé ülve, vele elcsendesedve érezzük, hogy mocorog bennünk a keresztségben kapott istengyermekség. Vágyunk meglátni azt, aki értünk, nekünk adta önmagát. Megéljük vele, hogy mennyivel többre vágyunk: nemcsak tudni, hogy Istenhez tartozunk, hanem látni őt, érezni, tapintani az életünkben. És akkor kérhetjük a felajánlási könyörgés szavaival, hogy a Szentlélek – aki Mária méhét megáldotta – ajándékainkat, életünk gyümölcseit is áldja meg. Az áldozás után pedig azért imádkozunk, hogy „formáljon át bennünket a mennyei eledel, amelyet magunkhoz vettünk”
Vágyakozni jó dolog. Vágyakozzunk meglátni a mindennapokban az Üdvözítőt, aki kétezer éve megszületett, és azóta is a mindennapjainkban velünk van! Mint a kisbaba az édesanyja méhében: bennünk van Krisztus, és általunk (cselekedeteink által is) mutatkozik meg a világban.
