Életige – december

Szavai teljes erővel kifejezik a lelkében zajló szenvedést, a benső hasadást, melyet emberi mivoltának mélyéről fakadó ellenkezése váltott ki a halállal szemben, amelyet az Atya akart. De nem erre a napra várt-e Krisztus, hogy Isten akaratához alakítsa a magáét? Nem ezt tette-e egész életében? Ha Krisztus így élt, akkor minden kereszténynek ezt a magatartást kell követnie. Életed során gyakran ismételd te is: Eddig talán nem is gondoltál erre, noha meg vagy keresztelve, és az egyház gyermeke vagy. Talán a belenyugvás kifejezésére korlátoztad ezt a mondatot, amelyet akkor mondunk ki, amikor mást már úgysem tudnánk tenni. Ezt az igét azonban nem így kell értelmeznünk. Az életben két út között választhatsz: vagy saját akaratod szerint élsz, vagy vállalod, hogy önként teljesíted Isten akaratát. Így kétféle tapasztalatot szerezhetsz: az első csakhamar kiábrándít, mert az élet magas csúcsaira saját korlátolt elképzeléseid szerint, saját eszközeiddel, szegényes álmaiddal, a magad erejéből akarsz felkapaszkodni. Innen előbb-utóbb az unalom, az eredménytelenség, a szürkeség és olykor a kétségbeesés állapotába jutsz. Végül eljutsz utolsó órádhoz, egy olyan halálhoz, amely nem hagy maga után nyomot. Néhány könny, majd kérlelhetetlen, teljes, egyetemes feledésbe merülsz. Van egy másféle tapasztalat is, amikor azt ismétled: Isten olyan, mint a nap. A napból számtalan sugár indul ki, hogy megérintsen minden embert egyenként. A napsugarak Isten akaratát jelképezik az egyes emberekről. Az életben a keresztény és minden jóakaratú ember arra hivatott, hogy a nap felé haladjon saját sugarának fényében, mely más, mint a többi emberé. Így teljesíti azt az egyedülálló, csodálatos tervet, amely Istenben él róla.Ha így teszel, soha nem álmodott isteni kalandba kezdhetsz. Szereplője és egyben szemlélője leszel egy nagyszabású történetnek, amelyet Isten bontakoztat ki benned és általad az emberiségben. Mindenekelőtt nézzük, hogy mikor kell Isten akaratát teljesítenünk. Ami volt, már elmúlt, nem hozhatod vissza. Nincs más hátra, mint hogy Isten irgalmába ajánld. A jövő még nincs itt. Akkor élheted majd, amikor jelenné lesz. Kizárólag a jelen pillanat van a kezedben. Ebben kell megpróbálnod valóra váltani e szavakat: Hogyan különböztetheted meg Isten akaratát a magadétól? Hallgass a bensődre! Van ott egy hang, amelyet talán túl gyakran elfojtottál, és alig hallható már. Figyelj rá nagyon! Mert Isten hangja az. Meg fogja mondani, mikor van ideje a tanulásnak vagy a rászorulókkal való törődésnek, a munkának vagy a kísértés legyőzésének, vallási vagy világi kötelezettségek teljesítésének. Ez a hang hív, hogy aki Isten nevében szól hozzád, azt meghallgasd, s biztat, hogy nézz szembe a nehézségekkel is bátran.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .