Az első ütemek hallatán érezni: klasszikus igényű, ugyanakkor szíven találó; közérthető, egyszersmind ihletett muzsika van születőben. Benedekfi István és Zoltán, a zeneszerzésben is elválaszthatatlan testvérpár nemegyszer bizonyított az eddigiekben: a 2001-es Budapesti Bartók Béla Zeneszerzői Verseny különdíjasainak Lovak című, közönségdíjas musicalje huszonöt előadásra töltötte meg a Békéscsabai Jókai Színházat, egy vietnami–amerikai filmdrámához komponált kísérőzenéjük az Oscar-várományosok sorába jutott, majd a debreceni szimfonikusok mutatták be nagyzenekari változatban. Legutóbbi szerzői estjükön meggyőződhettünk róla: a zongorista-billentyűs István és a hegedűs-dobos Zoltán tökéletes érzékkel bánik a zenei hatáselemekkel. Elragadó muzsikájuk szinte kiált a monumentális helyszínek és műfajok – balettek, oratóriumok – után. A megvalósulás talán nem várat magára sokáig: a Benedekfi testvérek oratóriumot írnak. A zongorán Jézus imádsága ölt alakot az Olajfák hegyének illatában.
– Elfoglalt zenetanárok lévén ritkán adódik alkalmunk arra, hogy belső indíttatásból, a váratlan ihlet hatására fogjunk bele egy nagyszabású alkotásba. Most mégis ez történik – mondja Zoltán, miközben István rögzíti a kíséret nemrégiben megszületett akkordjait. – Amióta azonban egy lelkes hallgatónk fölvetette, hogy oratóriumot kellene komponálnunk Jézusról és a Megváltás titkáról, képtelenek vagyunk elhallgattatni a fel-feltörő ötleteket: dallamkezdeményeket és szituációkat.
István időközben végzett az áriarészlet rögzítésével, így ő is bekapcsolódik az elképzelések ismertetésébe:
– Mivel az oratórium műfajában olyan megkerülhetetlen nagyságok jártak előttünk, mint Bach, Händel vagy éppen Liszt, az első pillanattól fogva tudtuk, hogy nem az általuk kitaposott ösvényen kell továbbhaladnunk. Olyan művet szeretnénk létrehozni, amely a ma világát szembesíti a húsvét egyetemes drámájával: felölelve a megváltás kozmikus távlatait, egyúttal azonban kérdéseket intézve a jelenkori világhoz. Miért vált hitetlenné a fogyasztói társadalom tömegembere, miközben minden korábbinál inkább szenved a lelki gyökerek elvesztésétől? Mi vár a Földre, a teremtett világra, ha nem a teremtő és megváltó Krisztus misztériumaként tekintünk rá, hanem hagyjuk, hogy az anyagiasság és az önzés martalékává váljon? Jézus és a húsvéti események nem csupán a Szentírásból ismert stációkat juttatják eszünkbe, de a teremtett világ és az emberiség nagy keresztútját is, amelyen egyre kevesebb látszik a feltámadás fényeiből. Úgy érezzük, hogy aki ma írja meg Krisztus megváltó áldozatának zenés evangéliumát, az nem mehet el szó nélkül ezek mellett az égető kérdések mellett.
– Épp emiatt gondolkodunk többrétegű szerkezetben mind zenei, mind dramaturgiai értelemben. A húsvéti események kulcsjelenetei természetesen nem hiányoznak majd a darabból: Jézus és Mária operai jellegű áriákat kap. Finoman átvesszük Bachtól a korálok alkalmazásának módszerét, amely egyszerre narrálja az eseményeket, és a ma világához kapcsolja azokat. Ez utóbbi kontrasztként jelenik meg, hogy nekiszegezze a közönségnek a kérdést: van-e megoldás a világ bajaira a megváltó áldozat nélkül? A három réteg három különféle zenei megformálás révén különül el, illetve találkozik majd. A történet egészének összefogásához pedig kiemelünk egy mellékszereplőt az evangéliumokból. Ő Jairus lánya, egy kislány, akit Jézus föltámasztott. Márk számol be az esetről, később azonban nem kíséri figyelemmel a lány sorsát. Képzeljünk el egy nőt, aki föltámadt a halálból. A mi zenés példabeszédünkben ez az asszony, Jézus csodáinak egyik alanya lesz az, aki a csodákra vak, anyagias, önző és hitetlen világot rá akarja ébreszteni arra, mennyire hűtlenné és hálátlanná vált Isten Fiának áldozatához. És mert ő nem felejti el, mit tett érte Jézus, nemcsak a ma emberének szemét igyekszik felnyitni, de a bibliai jelenetsorban ő lesz az egyike azoknak az asszonyoknak, akik a legsötétebb órákban sem váltak hűtlenné Urukhoz.
– A másik kulcsszereplő Mária, aki megtörhetetlen hittel kapaszkodik az isteni ígéretbe, amely az angyali üdvözlet óta vele jár: „az angyal azt ígérte: élni fog.” Mária áriája a gyermekeiket elvesztő anyák, minden kor minden asszonya nevében fogalmazza meg az élet és a remény hitvallását, az Isten Angyalának győzelmét a halál angyalai fölött.
– Katartikus művet szeretnénk létrehozni, amely megrendít, elgondolkodtat, és a végén fölemel.
Babits és Sík Sándor himnuszfordításainak szellemében, a középkori vallásos költészet hangján szólal majd meg a mű végén a kereszt himnusza, amely mennyei fényben hirdeti a diadalt és a bizakodás fontosságát. Különös, gondviselésszerű fordulat esett meg velünk: már elkészült a záróhimnusz szövege, amelynek elején Jézus intonálja a szentírási sort: „Ne félj, csak higgy.” Jóval később döbbentünk rá arra, hogy az idézet éppenséggel Jairus lányának történetében hangzik el. Nem előrébb és nem később: épp abban az evangéliumi történetben, amelyből a címszereplőnk való. Abban a pillanatban úgy éreztük, odafönt is azt akarják, hogy ez a mű megszülessék. Rajtunk nem múlik, már „csupán” partnereket kell találnunk, hogy a zene ne csak a kottalapokon és a mi fejünkben létezzen. A komponálás lázában erre eddig még nem futotta az időnkből, de minden követ meg kellene mozgatnunk, hogy a Jairus lánya méltó előadásban és méltó helyszínen szólalhasson meg, sokak örömére. A szegedi Dómban, a Szent Gellért Fesztivál keretében voltak hasonló oratórium-ősbemutatók az elmúlt években. Ott például nagyon is el tudnánk képzelni…
