Most is szeretek levelet kapni. Azt hiszem, ezt a Fennvaló nagyon is jól tudja, mert mindig olyankor érkezik a postán keresztül egy-egy biztató vagy épp elismerő üzenet, amikor elkeseredem, vagy legalábbis kezdem sötétebben látni a világot… De nemcsak ezért örülök az olvasók leveleinek, hanem azért is, mert soraikat olvasva úgy érzem, nem hiábavalók a gondolataim, az érzéseim, amelyeket megosztok velük. Talán célba érnek. Eljutnak a szívekhez, megérintik a lelkeket, és remélhetőleg új gondolatokat, új érzéseket hívnak életre.
Számos értékes, érdekes cikket és tanulmányt küldött Kispestről Imre, aki az amerikai kultúra szakértője, Old Shatterhand és Xantus János történetének jó ismerője, de a Titanic sorsáról is sokat tud.
Judit néni első levelében a Bárka Alapítvány elérhetőségét szerette volna megtudni, hogy segíthessen a szervezetnek. Azóta már többször írtunk egymásnak, s úgy érzem, mintha mindig ismertem volna. Általában röviden ír, de sosem mulasztja el, hogy valami szépet s jót küldjön. Kaptam már tőle verset, hosszabb lélegzetű lélekemelő gondolatokat, sőt kis Áginak ajánlott angyalkás képet is. A legkedvesebb számomra egy Takács Tibor-versrészlet, melynek olvastán egy röpke pillanatra mindig nagyanyám portájára kerülök, szinte érzem a lágy tavaszi szellő simogató fuvallatát, s hallom az imára hívó esti harangszót. S mintha hallanám a közelben csattogó rozsdafarkút is, ami akkor zajongott a leghangosabban, amikor a cirmos arra kószált:
„Mint rozsdafarkú madár közelít az est,
vállamra száll és betakar,
egy tücsök zengi el dalait,
mire a Hold feljön elvész a dal.
Két ciprusom mutat az égre fel,
Keresem az esthajnalcsillagot,
Az alázat bennem letérdepel
És Istenemmel egyedül vagyok.”
Ibolya első leveléhez néhány újságkivágatot mellékelt, melyeket a nagynénje tett félre, s őrzött meg a Révai lexikon lapjai között. Nemrég egy nagyobb küldeményt kaptam Budaörsről, benne sok-sok régi újságcikkel. A levélben ez áll: „Nagynéném igen művelt, értékes ember volt. Gyönyörűen rajzolt (…). Ha talált egy érdekes cikket, azt betette a lexikonba, a megfelelő helyre. Nagymamám ugyanezt tette, a Tolnai Világlexikonunk is tele volt újságcikkekkel.” Nagy örömmel és meghatottsággal vettem kézbe ezeket a több évtizedes kincseket, hiszen sorsok, élettörténetek fűződnek hozzájuk. A legtöbb régi cikk a Magyar Nemzetből való, de találtam a Fülesben és A Természet Világában megjelent írásokat is, sőt, az egyik (Egy ezüst tálca története) az Új Ember 1952. június 1-jei számában olvasható. Érdekes a lapkivágat másik oldala is, amin az apróhirdetések és az impresszum találhatók; a lap felelős szerkesztője akkor Pénzes Balduin volt, a felelős kiadó Saád Béla.
A sok-sok régi dokumentum között ott lapult egy 1943. február 20-án kelt levelezőlap is. Feladója Timon Tihamér (Eger, Király u. 19.), a címzett a Magyar Divatcsarnok: „T. C.! Szíveskedjék értesíteni, mibe kerűl egy finom fekete női szil-bunda? Esetleg árjegyzéket küldeni.” Alatta a cirkalmas, szinte műalkotásszerű aláírás. A hetvenegy évvel ezelőtti lapot küldő Timon Tihamér Pétervásárán született 1866-ban, s nem sokkal a századik születésnapja előtt, 1966-ban halt meg. Egerben lakott, a hatvani temető kapujával szemközt. Arról semmit nem tudunk, miért érdeklődött a női bunda iránt, ám kiderült, hogy a Timon család őrizte Vörösmarty Mihály csibukját. A Péterkei Hírek 2010. decemberi számában jelent meg Eged János írása, melyben Timonról és a csibuk történetéről is szót ejt, s írásának végén megemlíti, hogy „a szelídbarna kis rövidszárú pipa, a csibuk, itt maradt s máig is őrzi a hatvani temető gyakori látogatója, Timon Katalin” (http:// www. peterva sara. hu/dox/2010_ dec_ opt.pdf; letöltve 2014. december 4.).
A másik, több mint százesztendős érték, amit Ibolya elküldött, Kelemen Krizosztom bencés áldozópap első misés szentképe, amelyen a Keszthely, 1910. július 5. dátum szerepel.
Judit néni egyik levelét egy Reményik Sándor-idézettel zárta: „Legyek a kendő, mely könnyet töröl, / legyek a csend, mely mindig enyhet ad.” E sorokkal kívánok Önöknek áldott, békés karácsonyt, és az új esztendőre sok szépet és jót, bízva abban, hogy Isten áldása kíséri életünket, s hogy a jóra törekedve képesek leszünk olykor kendő, máskor csönd lenni…
