Levél Kínából

Ez a felismerés nem szomorú beletörődéshez vezet, hanem épp ellenkezőleg, fölszabadíthat minket, és megkönnyítheti az életünket. Igen, fontos, hogy tudjuk rangsorba állítani a vágyainkat. Nem mindegyikük rossz, de nem is mindegyik jó. Türelemmel megtanulhatjuk, hogy melyeket kövessük, és melyeket hagyjuk magunk mögött. Ha eldöntöttük, mely törekvéseinket helyezzük előtérbe, ha arra hallgatunk, ami a lelkünk legmélyén lakozik, akkor már Istenre figyelünk. Isten a vágyaink által is szól hozzánk. A mi feladatunk, hogy a sok belső hang között felismerjük az ő hangját. Hagyjuk, hogy feléledjen bennünk a legmélyebb várakozás: az Isten utáni vágyakozás! Társadalmainkban annyira túlértékelődött az azonnali eredményesség, hogy nem könnyű megőrizni a rácsodálkozás és az imádás lelkületét. Pedig a hosszú és látszólag haszontalan csöndben eltölt minket a Szentlélek, anélkül, hogy tudnánk, miként teszi ezt. Megtanulni várni… amikor semmi mást nem teszünk, csak egyszerűen jelen vagyunk, elvárások nélkül. Letérdelünk, és megértjük, hogy Isten jelen van. Megnyílik a kezünk, hogy befogadjuk őt. Aki csöndben van, az már megnyitotta szívét Isten előtt. A bennünk élő szomjúság Isten után nem jelenti azt, hogy ne fordulnánk gondoskodó szívvel a minket körülvevő világ felé. Ellenkezőleg, ez a szomjúság hajt minket, hogy megtegyük még a lehetetlent is azért, hogy mások is élvezhessék a teremtés javait, és rátaláljanak az élet örömére.Az ázsiai kultúráknak évszázadok óta szerves része a lelki elcsendesülés és az imádkozás különböző formái. A szekularizált világban élő keresztényeket talán bátoríthatják ezek a hagyományok, hogy imaéletük megújuljon. A közös liturgiák és együttlétek alatt az elcsendesülés jól megfér a közösségben megélt ünneppel. Ha rangsorba állítjuk a vágyainkat, ha elfogadjuk, hogy nem kaphatunk meg mindent, akkor nem fogunk felhalmozni kincseket saját magunk számára. Szent Ambrus már a IV. században így gondolkozott: „Nem a te javaidból adsz a szegénynek, hanem csak ami az övé, azt adod vissza neki. Ha megtanuljuk, hogy nem kaphatunk meg mindent, akkor elkerüljük az elmagányosodást. Az anyagi gazdagság gyakori velejárója a bezárkózás, melynek során elfelejtünk mások felé közeledni. Nem kellene sok ahhoz, hogy mindez másként legyen. Az osztozásnak vannak különféle módjai, melyek mindannyiunk számára elérhetőek: kölcsönös segítségnyújtás megszervezése; méltányos kereskedelem; menekültek befogadása; utazások alkalmával más kultúrák és emberi helyzetek megismerése; testvérkapcsolatok kiépítése más városokkal, falvakkal, egyházközségekkel, hogy segíteni tudjunk a szükséget szenvedőknek; legjobb tudásunk szerint felhasználhatjuk a modern technika eszközeit, hogy kölcsönösen támogassuk egymást. Ügyeljünk arra, hogy ne csak a rossz hírekre figyeljünk, mert különben eluralkodhat rajtunk a borúlátó jövőkép. A háború nem elkerülhetetlen. A másik ember tisztelete felbecsülhetetlen érték a béke megteremtéséhez. A leggazdagabb országok határai még jobban megnyílhatnak. A földön megvalósulhat a nagyobb igazságosság. Az igazságosságról és békéről szóló elemzésekből és felhívásokból nincs hiány. Ami viszont hiányzik, az a kellő motiváltság, hogy kitartsunk és tettre váltsuk a jó szándékot. Az evangélium az egyszerűségre hív minket. Ha az egyszerűséget választjuk, megnyílik a szívünk mások felé és az Istentől jövő öröm iránt. Miközben úgy tűnik, hogy sok társadalomban a hit eltűnőfélben van, addig a lelki élet iránti vágyakozás újjászületik. Rajtunk áll, hogy megtaláljuk-e azokat az igaz és egyszerű szavakat, melyek segítségével elérhetővé tehetjük mások számára is azt a hitet, amely éltet minket. Sokan vannak, akik nem tudják elhinni, hogy Isten személyesen szereti őket. Vannak, akik számára a sok megpróbáltatás lehetetlenné teszi az Istenbe vetett bizalmat. Hogyan tudnánk jobban kifejezni, hogy Isten komolyan veszi a kétségeinket és felháborodásunkat a képtelen helyzetekkel szemben? Jézus maga is osztozott a szenvedők fájdalmában, amikor a kereszten így kiáltott:

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Sok gyerek nő föl anélkül, hogy bárki, akár csak egyszer is, elmondaná neki, hogy Isten szereti őt. Hol vannak azok a fiatalok, akik elkísérik majd az utánuk jövőket a hit útján? A felnőttkort elérve vannak, akik elveszítik a keresztény közösséghez való kötődésüket. Gyakran nem egy átgondolt döntésről van szó, hanem sokkal inkább az élet egymást követő eseményei hozzák úgy, hogy a hit a fölállított fontossági sorrendben hátulra kerül. Hogyan segíthetnénk egymásnak barátok között, hogy megújítsuk a kapcsolatot a helyi hívő közösségekkel? Előfordul, hogy a hit terén megszerzett tudás szintje nem egyezik a más téren megszerzett ismeretek szintjével. Egy olyan hit, amely a gyermekkorban tanult módon jut kifejezésre, nehezen tud szembenézni a felnőttkor kérdéseivel. Nagy öröm forrása lehet, ha egyre jobban elmélyülünk a hit titkainak megértésében az élet különböző szakaszaiban. Isten arra hív minket, hogy nagy elszántsággal, ugyanakkor mély alázattal alakítsuk át a világot. Ezt az átalakítást saját magunkon kezdjük el: engedjük, hogy a feltámadt Krisztus megváltoztassa szívünket, engedjük, hogy a Szentlélek nyílt vizekre vezessen minket, és bátorsággal induljunk a jövő felé. Örvendezzünk, hogy él bennünk a vágy, melyet Isten teremtett! Ez a vágy egész életre szóló lendületet ad. „Aki szomjazik, jöjjön, és aki akarja, merítsen ingyen az élet vizéből!”

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.