A gyárakban dolgozó fiatalok általában hajléktalanok voltak, ráadásul akkoriban még semmiféle jogi szabályozás nem védte a munkások érdekeit. Nem volt ritka a gyermekmunka, és a gyerekek semmilyen oktatást nem kaptak. Louis Brisson 1858-ban menhelyet és iskolát hozott létre a troyes-i gyárakban dolgozóknak, 1866-ban pedig három új otthont alapított munkáslányok számára. E küldetésben segítőtársra talált Léonie-ban. Ő ugyanis, amikor befejezte az iskolát, felvételét kérte a vizitációs nővérekhez, az elöljárók azonban türelemre intették. Így hazament szülővárosába, és egy üveggyárban vállalt munkát. Ott szembesült azzal, hogy milyen rossz körülmények között, és milyen magukra hagyatva élnek a fiatal a munkások. Sokan örökre elvesztek a nyomorban. Léonie ezért 1866-ban visszament Troyes-ba, és csatlakozott a Szalézi Szent Ferenc Katolikus Egyesülethez, amelynek Brisson atya volt a vezetője.
Egykori iskolatársával, Lucie Canuet-vel a lányok otthonainak vezetői lettek. Akkoriban mások is voltak, akik segítő szándékkal fordultak az ipari forradalom idején a városokba özönlő munkások felé, de általában hamar feladták az apostolkodást. Léonie azonban másképpen közeledett a gyárban dolgozó gyerekekhez és fiatalokhoz, mint mások. Egyenrangúként kezelte őket, és nem prédikált a „helyes életvitelről”. Meghallgatta őket, és egyszerűen felajánlotta a segítségét.
Louis Brisson atya és Léonie néhány év múlva megalapították a Szalézi Szent Ferenc Oblátái rendet. Később e női közösség mintájára jött létre a férfiak számára a Szalézi Szent Ferenc Oblátusai rend. Léonie a rendben kapta a Françoise de Sales (Szalézi Franciska) nevet, és ő lett a közösség első elöljárója. Országszerte számos, plébániákhoz csatlakozó bentlakásos iskolát hoztak létre munkások részére. Tevékenységük egy idő után kiterjedt a társadalom más rétegeire is, és átlépte az országhatárt, sőt, Dél-Afrikában és Ecuadorban is nyitottak missziós iskolákat.
1903-ban egyházellenes törvényeket hoztak Franciaországban, 1904-ben pedig betiltották a tanító rendeket. Françoise nővér ekkor Olaszországba települt át, és haláláig, 1914. január 10-ig gyakorlatilag száműzetésből irányította a rendet, amely ekkor már Európa-szerte működött.
II. János Pál pápa 1992-ben boldoggá, majd 2001-ben szentté avatta Françoise nővért.
