Lengyel-magyar koronás apáca

Kinga tizenöt éves volt, amikor Boleszló lengyel király feleségül kérte. Ez nem kis vívódást jelentett számára, mivel az esztergomi udvarban ténykedő ferences és domonkos szerzetesek hatására korábban szüzességi fogadalmat tett. Végül igent mondott kérőjének, mert bízott benne, hogy Isten az új életformában is lehetővé teszi számára szüzessége megőrzését. Esztergomból Krakkóba vezető kéthetes útja valóságos diadalmenetté vált, mert amerre csak elhaladt, ezrek sereglettek elé, fejet hajtani szépsége és elhíresült életszentsége előtt. A lengyel trónt elfoglalva sikerült rávennie királyi férjét szüzességi fogadalma tiszteletben tartására – sőt, Boleszló maga is ilyen fogadalmat tett, amivel a Szemérmes előnevet érdemelte ki. A tatár pusztítást követően Kinga visszalátogatott Magyarországra, és a IV. Béla által küldött máramarosi bányászok segítségével megnyitotta a ma is működő, világhírű wieliczkai és bochniai sóbányákat. (A legenda szerint az első wieliczkai sótömbben megtalálták a jegygyűrűjét, amelyet korábban a birtokbavétel jeléül a tárnába dobott.) Királynőként szerte Lengyelországban betegházakat, kolostorokat és templomokat építtetett. Férje nekiadta a Krakkótól délre fekvő Szandec tartományt, ahol klarissza kolostort alapított. Boleszló 1279-ben bekövetkezett halálakor a lengyel főnemesek arra kérték, hogy vegye át az ország kormányzását. Ő azonban a középkorban példátlan módon nemet mondott, és haladéktalanul felvételét kérte a klarissza rendbe – a király temetésén már szerzetesi ruhában jelent meg. A krakkói óvárosban, a Wawel szomszédságában ma is működő kolostor lakója lett. Szerzetesi életéhez társul szegődött szintén megözvegyült húga, az 1827-ben boldoggá avatott Jolán, aki fiatalon hozzá hasonlóan Lengyelországba ment férjhez (Jámbor Boleszló kaliszi herceghez). Öt év elteltével, egy tatár betörés miatt a krakkói kolostor nővéreit az ószandeci kolostorba költöztették – Kinga attól kezdve az általa létrehozott rendház apátnője volt, egészen 1292-ben bekövetkezett haláláig. 1690-ben boldoggá avatták, majd Lengyelország és Litvánia védőszentjévé nyilvánították. Töretlen kultusza elismeréseként II. János Pál pápa az időközben hangulatos kisvárossá fejlődött Ószandec (Stary Sacz) síkján 1999. június 16-án szentté avatta. Sírja az ottani kolostor templomában található, a falak tövében a róla elnevezett, gyógyító vizű forrás csörgedez.