Az erre való emlékezés fontos része volt az a szertartás, amelynek során az ünneplők a főpap vezetésével körmenetben a Siloe tavához vonultak, ahol aranyedényekbe vizet merítettek. Ezután kürtöket fújva visszatértek a templomba, ahol a szolgálattevő pap az oltárra öntötte a borral vegyített vizet. Mindezzel egyrészt a pusztában fakadó vízforrásra emlékeztek, másrészt kifejezték azt a hagyományukban mélyen gyökerező várakozást, hogy a Messiás, az új Mózes a régihez hasonlóan vizet fog majd fakasztani. Ezért kiált fel Jézus a templomban:
„Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék, aki hisz bennem: belsejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak” (Jn 7,37-38). Jézus, az új Mózes, a Messiás, a Krisztus az élő vizek forrása. Ugyanakkor tanító is ő, az új Törvény elhozója, aki éppen ezért kerül összetűzésbe a régi törvény őreivel. Aki szomjazik, aki vándorol, aki életének pusztájában a kivonulást keresi, aki nem hallja az onnan kihívó, megszabadító Isten hangját, annak szól Jézus: „aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék”. Nem véletlen az sem, hogy a bizánci hagyomány az ünnepfelezést követő vasárnap a szamariai asszony történetére figyel. Egy asszony, aki szomjazik. Hiányt szenved, életének ürességét görgeti maga előtt. Egy asszony, egy megvetett, lenézett, kisiklott életű ember, akinek Jézus feltárja a titkot, akit meghív az élő víz forrásához, e szavakkal: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne”. Egy hívás, amely mindenkinek szól, minden kiszáradt lélek és elfáradt test „odafér” az élet forrásához. Örömünnep tehát az ünnepfelezés emléknapja is. Húsvét és pünkösd ünnepe között, „félidőben” szépen ragyogtatja fel egyházunk az élő, feltámadt Krisztus alakját, aki tanító, Ige és élő víz forrása. Felragyog előttünk a Feltámadott, aki hív és hívásra vár, megszólít és megszólításra vár, inni kér („Szomjaztam és innom adtatok”) és inni ad. Ne féljünk ezért megszólítani őt az ünnep tropárjával: „Az ünnepi időszak feléhez érvén lelkem szomját enyhítsd, Üdvözítőm, a vallásosság vizeivel, mert te magad így kiáltottál: Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Élet forrásra, Krisztus Isten, dicsőség néked.”
