Lélekszakadékok

Az ügyfél egy ilyen nyitány után akár szokványos akciófilmként is folytatódhatna, Bruce Willis azonban ezúttal nem jön el megmenteni minket: Asghar Farhadi filmje repedésekről mesél ugyan, de azok nem annyira falakon, mint inkább emberi lelkeken nyílnak.

A jómódú, középosztálybeli házaspár kénytelen új albérlet után nézni, s miután az egyik munkatársuk felajánl egyet, beköltöznek. Az előző lakó azonban hátrahagyta holmiját néhány baljós jel kíséretében. S amikor Ranát (Taraneh Alidoosti) zuhanyozás közben valaki megtámadja, kezdetét veszi egy visszafordíthatatlan folyamat . A csupán sejtetett, szörnyű traumát a férj és a feleség különbözőképpen igyekszik feldolgozni: Rana némaságba fojtja szégyenét, Emad (Shahab Hosseini) pedig eleinte segíteni próbál, ám amikor látja, hogy falakba ütközik, csaknem megőrül a tehetetlenségtől. Egy olyan kultúrában, amelyben sajnos még mindig mélyen gyökerező nézet az áldozat hibáztatása, szereplőink húsba vágó dilemmaként élik meg, kérdezősködjenek-e a szomszédoknál az esetről, bevonják-e a rendőrséget, vagyis vállalják-e a szűkebb, avagy a szélesebb nyilvánosságot. Emad az asszony hallgatása miatt lassan a személyes bosszú vállalása felé sodródik, ami magként hordozza magában az újabb, elkerülhetetlen tragédiát.
Farhadi mindezt azzal a lenyűgöző keresetlenséggel mutatja meg nekünk, amely eddigi filmjeit is áthatotta: az imbolygó kamera szüntelenül főszereplőink között jár, arcukat, tekintetüket vizslatja, s önkéntelen gesztusaik, banális tévedéseik, elhallgatott szavaik mögött súlyos titkokat sandít. Mintha nem is fikciós nagyjátékfilmet, hanem magát a rögvalóságot látnánk: szimpátiánk folyamatosan vándorol a férj és a feleség között, mígnem rádöbbenünk, hogy haragudni rájuk képtelenség, megszánni őket viszont kötelesség – morális kelepcébe kerültünk, akárcsak főhőseink. Az ügyfél ezúttal a rendező két korábbi filmjének egyfajta ötvözete is: míg a Nader és Simin – Egy elválás története mindenestül a muszlim kultúra közegében játszódott, a két évvel később bemutatott A múlt már a hanyatló európai civilizáció kulisszái között beszélte el egy párkapcsolat szétbomlását. Farhadi Rana és Emad történetébe a Közel-Kelet mindennapisága mellett egy újabb szálat emel be, a házaspár ugyanis egy helyi amatőr színtársulattal próbálja Arthur Miller Az ügynök halála című darabját. A párhuzam eleinte erőltetettnek, mi több, feleslegesnek tűnik, ám a fináléban kiderül, mennyire szerves része a film-építménynek, fontos erkölcsi tanulságokkal gazdagítva annak üzenetét.
Farhadi megrázóan érzékeny filmjeinek fontos kulcsfogalma a méltatlanság és a kényszer: hősei gyakran önhibájukon kívül kerülnek morálisan vállalhatatlan szituációba, s azon a ponton, ahol egy hollywoodi sztárrendező kamerája már szemérmesen elfordulna, nekik tovább kell küzdeniük a kialakult kényszerhelyzet határait feszegetve. Torokszorító dráma ez, a könyörtelen sorsszerűség ellen tiltakozó ember drámája, aki hiába szeretné, képtelen megakadályozni, hogy lelkének repedései fájdalmas szakadékokká hasadjanak.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.