Miért tartotta fontosnak, hogy eleget tegyen a Balassagyarmati Börtön és Fegyház meghívásának?
– Sokat töprengtem azon, hogy mit tudnék adni olyan embereknek, akiket hosszú évekre vagy akár életfogytig elzártak a külvilágtól. Életem hét évtizedére visszagondolva úgy döntöttem, hogy saját magam és az általam ismert emberek életfordulóinak tapasztalatait osztom meg a fogvatartottakkal. Nem voltak ismeretlenek előttem a problémáik, hiszen majd húsz évig dolgoztam egy olyan magániskolában, ahol a fiatalokat nemcsak tanítani kellett, hanem mentorként segíteni is. (Az iskolát végül anyagi gondjaink miatt bezártuk, mivel segítséget sehonnan nem várhattunk már.)
Milyen gondolatokat kívánt megosztani az elítéltekkel, akik önként döntöttek úgy, hogy szeretnének részt venni az előadásán?
– Két alapvető adottság megkerülhetetlen a fogvatartott számára: a tér és az idő. A térrel nem lehet mit kezdeni, az zárt, körülhatárolt, át nem törhető. Az idő viszont alakítható, kijátszható. Ha valami hasznos, akár másokkal közösen végzett tevékenységgel töltjük ki, gyorsabban múlik. Az alkotás kiválóan alkalmas arra, hogy kicselezzük az időt, és egyúttal megtanít arra is, hogy jó döntéseket hozzunk.
Hibás, át nem gondolt döntéseik miatt kerültek börtönbe ezek az emberek, akik még „nem nőttek fel”. Ha az alkotás során sikerül eljutnunk arra a pontra, hogy kívülállóként tudjuk szemlélni a művünket, akkor képessé válhatunk arra, hogy felnőttként döntsünk más kérdésekben is. Képessé kell válnunk arra, hogy a silányra sikerült művet kidobjuk, elégessük. Ki kell próbálnunk, meg kell ismernünk magunkat, ki kell tapasztalnunk, hogy mihez van tehetségünk, és ha megtaláljuk az erősségeinket, fejlesztenünk kell azokat.
És van itt még egy nagyon fontos gondolat: a „Honnan jöttünk, kik vagyunk, merre megyünk?” kérdése. Fel kell mutatni a kint lévőknek az itt élő emberek élettörténeteit a következményekkel együtt. A fogvatartottaknak pedig meg kell mutatnunk, hogy innen bentről is segíthetnek az övéiken és másokon is. Fel kell emelnünk a gyermekeinket, hogy ők majd ne lépjenek a sárba.
Kérem, meséljen arról, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a börtönlátogatása alkalmával!
– Nagyon jó érzés volt számomra, hogy adhattam, és ezáltal én is gyarapodtam. Sikerült az előadás során megszólaltatnom, és a bemutatott történetek fontos fordulópontjain helyzetbe hoznom a hallgatóságot. Ők irányíthatták, terelhették jobb irányba a szereplők további útját, tetteit. Egy közös alkotási folyamat részeseivé válhattunk.
Örömmel hallottam, hogy az intézményben a fogvatartottaknak lehetőségük van arra, hogy alkotótevékenységet végezzenek. Akad közöttük például zenész, festő, vannak, akik már eljutottak eddig a döntésig. Mások különböző foglalkozásokon vehetnek részt, és a legtöbben az intézményen belül rendszeresen dolgozhatnak is.
Maga a tér, a kápolna, ahol találkoztam ezekkel az emberekkel, csak néhány évvel ezelőtt újult meg, jórészt a fogvatartottak munkájának eredményeként. Dicséretes civil, szakmai és művészeti irányítás mellett segítették a restaurálást, és tevékenységüknek köszönhetően visszanyerte szakrális helyhez illő méltóságát ez a hosszú évtizedeken át raktárnak használt kápolna.
Fotó: Gránitz Miklós
