A Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjainak ezúttal Vass Pál, a civil életből érkező családapa vitt „lelki muníciót”. A nagy érdeklődéssel kísért előadásra most is az intézet csodálatos kápolnájában került sor. Az előadóval látogatása után beszélgettünk.
– Miért tartotta fontosnak, hogy eleget tegyen az intézmény meghívásának?
– Elfeledett világ a börtön. A falak között élőknek lehetőséget kell adni arra, hogy új életet kezdjenek. Kapaszkodót kell kapniuk a folytatáshoz, e nélkül nem lehetséges a továbblépés. Semmi kétségem afelől, hogy a rácsok mögött is egyedül Isten képes megújítani az életüket. El kell hát vinni hozzájuk az örömhírt. Ha csak ott szól az evangélium, ahol már hallották, nem töltjük be a küldetésünket.
– Milyen gondolatokat kívánt megosztani a hallgatóságával?
– Nagy teher lehet rácsok mögött, bezártságban élni. De az embert fogva tarthatják a félelmei, a vágyai, börtönt jelenthet számára a vaksága, a szíve zártsága is. Az elítéltek többsége egyszer kiszabadul az intézetből, de vajon a lelki láncai is lehullnak-e? Mi lesz az emberi élet végén lévő elszámolással? Jézus azért jött, hogy felszabadítson bennünket az életre, és vele tölthessük az örökkévalóságot. Minden egyes ember értékes számára, hiszen a börtönlakókért is meghalt a kereszten.
– Milyen tapasztalatokat szerzett a börtönlátogatása alkalmával?
– Sohasem jártam még büntetés-végrehajtási intézet falai között, így már a megérkezéskor furcsa érzések töltöttek el. Azonnal érzékelhető volt számomra ennek a világnak a mássága, zordsága. A látogatásom során három dolog is nagy hatással volt rám. A parancsnok úrral folytatott beszélgetésből kiderült számomra, hogy nagyon komoly munkát végeznek az intézményben. A cél, hogy segítsék lábra állni és talpon maradni azokat, akik elestek. Azon igyekeznek, hogy a fogvatartottak megtalálják az értékeiket, és majd a kinti világban is kamatoztatni tudják azokat a maguk és mások javára. A kápolnában összegyűlt emberek rendkívül nyitottak és érdeklődőek voltak, megdöbbentően figyelmes tekintetek kísérték az előadásomat, és nagy vendégszeretetet éreztem.
Fotó: Gránitz Miklós
