Lélek- és országmentés
Fotó: Lambert Attila

 

Jó elindulni, ha csöpög az eső, abból lesz a jó idő – mondja Tamás. A Szilágyi Erzsébet fasoron haladunk a sokezres zarándoktömegben. Az első hallásra paradoxnak tűnő kijelentés értelme a beszélgetés során bomlik ki. Tamás párhuzamot von az élettel: Ha beborul az életünkben, el kell indulni. Akkor van miért, s jó menni és tenni érte.
1947-ben volt miért. Százezer férfi indult el akkor Mindszenty József bíboros vezetésével. Egyházukért, nemzetükért imádkozni, engesztelni vonultak a városmajori templomtól a máriaremetei kegyhelyre. „Akkor, a háború, a hadifogság, a pusztulás idején, a kommunizmus rémével a küszöbön az emberek érezték, hogy nagy a baj, ezért gyűltek össze annyian. Ma egészen más a történelmi-gazdasági helyzet, mi szabadságban, jólétben, biztonságban élünk. Más a lélektani szituáció. Ma leginkább egzisztenciális gondok sarkallják az embereket arra, hogy zarándokolni induljanak – értelmezi a mai emberek viszonyulását Blanckenstein Miklós, az esztergomi szeminárium rektora. Távol vagyunk a hetven évvel ezelőtti létszámtól, a szervezők szerint mintegy tízezren lehetünk, de ez a zarándoklat több mint két évtizede a magyar főváros egyik legnagyobb lelki megmozdulása.
A rendszerváltás után hagyományteremtő céllal először 1990-ben hívott zarándokolni a két plébánia, Máriaremete és a Városmajor. „Nincs hőbb főpásztori vágyam, mint hogy egész főegyházmegyémet járja át az engesztelés lélek- és országmentő árama” – írta pásztorlevelében Mindszenty bíboros. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye élteti a hagyományt, iskolákat, plébániai közösségeket hív meg a remetei Szűzanyához.
Szeptember 16-án a városmajori templomnál kora reggeltől gyülekeznek az emberek. Csoportokban jönnek: szülők gyerekekkel, idősek, fiatalok tanáraikkal, plébániák, közösségek. A zarándoklat a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepéhez kapcsolódik – világítja meg az időpontválasztást Kovács Gergely posztulátor.
Lóg az eső lába, de ez senkinek sem szegi a kedvét. Egymásra találó ismerősök örömmel köszöntik egymást. Egyes iskolák tanulói számára kötelező a részvétel. Tamás gyerekei a Pannonia Sacrába járnak, az édesapa örömmel fogadja, hogy együtt mozdul az iskola. „Egész évben rendszeresen ajánlanak nekünk programokat, időnként soknak is tűnik, de ha részt veszünk, az nekünk jó” – mondja. Bea, aki éppen ebben az intézményben tanít, a nyolcadikosait hozta el. „Azok a gyerekek, akik csak azért jönnek el, mert kötelező, tapasztalataink szerint visszagondolva már szépnek látják ezt az eseményt, hiszen az osztálytársaikkal együtt gyalogoltak. S a közösen megélt tapasztalat révén beépül az életükbe a zarándoklás.” Ezt erősítik meg Bea diákjai, Noémi, Szonja és Ilona is.
Közben fogynak a kilométerek, már a Hűvösvölgyi úton kígyózik a sok száz méter hosszú menet. Az eső is visszavonulót fújt, lassan kitisztul az ég, és mire az Ördögárok útra érünk, már süt a nap. Az út egyik sávja a zarándokoké, szemben, ha lassabban is, de halad a forgalom. A város élete megakadt egy kissé. „Rohanó világunk lassítani kényszerült. Sokaknak meg kellett állniuk azért, mert egy másik sokaság ünnepelt. Remélem, ünnepünk hozzájuk is eljuttatja az üzenetet: Jézus, a Megváltónk, kereszthalált halt értünk és feltámadt, s nekünk is megígérte a feltámadást” – fogalmaz Csépányi Gábor, az esztergomi szeminárium spirituálisa.
Gyaloglás közben ima, ének, elmélkedés és sok-sok beszélgetés váltja egymást. Fontos, hogy ki-ki elmesélhesse, miért van itt. Blanckenstein Miklós elmélkedésében mégis arra figyelmeztet, jó, ha időnként visszatérünk az imádsághoz. Útmutatást ad azzal kapcsolatban is, hogy miként gyakorolhatjuk Mindszenty bíboros imára való felszólítását a mindennapjainkban.
Aliz, a Pál Apostol Katolikus Iskola tanára arról beszél, mennyire sokat jelent, hogy azokkal imádkozhat együtt, akiket szeret. „Az utóbbi időben elborítottak a mindennapok gondjai, eltávolodtam a Jóistentől. Szeretném, ha a közös ima segítene továbblépni, hogy újra Istennel éljem a hétköznapjaimat” – mondja bizakodva.
A zarándokokkal együtt vonul Székely János és Bíró László püspök. A szombathelyi főpásztor elmélkedésében Mindszenty József életéről, lelkipásztori szolgálatáról beszél, Bíró László pedig azt fejti ki, mit jelentett a hercegprímás számára a Pannonia Sacra eszméje.
Kérdésünkre Székely János Mindszenty és a Szombathelyi Egyházmegye kapcsolatát mutatja be. „Óriási nyomot hagyott az egyházmegyében. Erős, lángoló, óriási energiájú egyéniség volt, aki vonzotta magához a híveket. Közel érezte magát az egyszerű emberekhez. Igazi jó pásztor volt. Nem másolhatjuk le a gesztusait, de a lelkülete ma is irányadó. Tizenhét évesen olvastam az emlékiratait, és már akkor sokat jelentett számomra ez az ember, aki a hit és a lélek erejével szembe tudott szállni a kommunizmussal.”
A Máriaremetére érkező zarándokokkal ünnepelt Erdő Péter bíboros, prímás. Megáldotta Rieger Tibor Magyar Örökség és Pro Cultura Christiana díjas szobrászművész Mindszenty Józsefet ábrázoló, életnagyságú alkotását. A bíboros a szentmise homíliájában a Szent Kereszt ünnepéről tanítva arról beszélt, az önként, szeretetben vállalt végső engedelmesség, a kereszt Isten győzelmét hirdeti: „A kereszt védelmező jel a számunkra. Megóv a kísértéstől és a gonosztól, védelmez rosszra hajló akaratunktól, és biztatást nyújt számunkra, hogy küzdelmeinkben minden bűnnel szemben Krisztus segít minket győzelemre – hangzott a főpásztor bátorítása. „Valamiképpen ma is a reményvesztés éjszakája borul olykor az egyes ember lelkére, egy-egy népre, földrészre is. Sokan fájdalommal és tehetetlenséggel szemlélik keresztek eltűnését, lerombolását vagy akár meggyalázását. Mintha e szétzúzott jelképekben és az üldözött keresztényekben maga a Mester szenvedne ma újra, ő, aki megígérte, hogy a tanítványaira sem vár az övénél különb sors. Ám éppen a Krisztussal való sorsközösség hordozza a reményt. A mindenható és irgalmas Isten a reménytelennek látszó helyzetekből, a teljes pusztulásba roskadó értékekből fakaszt új életet akár már itt, a földön is.”