Mint Fehér László helytörténész, a település történetét részletesen feldolgozó, frissen megjelent monográfiájából megtudhatjuk, már a XV. században is templomos hely volt a település. A török hódítás kezdete előtt a váci püspök, majd – a nemesi tiltakozás ellenére – a káptalan tulajdonába kerültek a terület birtokai. A török összeírásokból a helyi plébános, Miklós pap nevét is ismerhetjük. Ekkor még a lakosság jelentősebb része katolikus vallású volt. A hódoltság alatt elnéptelenedett falut később „az kinek az ott való lakása kedves volna” többedmagával ismét benépesítette. A reformáció terjedésével a templom először a reformátusok használatába ment át, majd a Rákóczi-szabadságharc leverése után ismét katolikus kézbe került.
A gyarapodó lakosság számára a keletelt, kőből épült templom kicsinek és szűknek bizonyult, ezért a káptalan lebontatta. Az új és nagyobb templomot 1757. június 25-én Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték fel. (A ma is meglévő körmeneti feszület még az előző templom tartozéka volt. A fából készített, színezett, festett, virágokkal díszített, török lófarkat szimbolizáló, úgynevezett kunkeresztet követve a török időkben nagy tömegek zarándokoltak a búcsúhelyekre. „A processziót vezető szerzetes lófarkot kötött a keresztre. A törökök – látva harci jelvényüket, a lófarkot – a menetet nem bántották.”)
A monográfiában – nagyot lépve a történelemben – azt olvashatjuk, hogy 1916-ban a katonákkal együtt „bevonult” a katolikus templom három harangja is, a következő évben pedig – hadianyag formájában – az orgonasípok álltak a hadsereg szolgálatába. 1944- ben ledőlt a bombatalálatot kapott torony és a főhomlokzat egy része, illetve beszakadt a tetőszerkezet. „A háború után a beállványozott templomban tartottuk az elsőáldozást” – idézte fel leánykori emlékeit Balogh Sándorné, aki, mielőtt a török szegfűkkel díszített főlépcsőn belépett volna a templomba, tenyerével végigsimította a falakat, s halkan, befelé mormolva dicsérte meg az istenházát: „De szép lettél, kedvesem…”
Jámbor Katalin, aki hosszabb külföldi tartózkodás után tért vissza szülővárosába, édesapja alakját idézi fel. Ő sokat mesélt kislányának a legényegyletben eltöltött évek – ről, az összetartásról, no meg a férfiak padjában található kalaptartókról, amelyeknek néhány darabja máig őrzi a régi idők emlékét. Még mindig féltett kincsei közé tartozik az a kis mécsestartó, amellyel szülei a hajnali misére menet világították meg az utat.
Kovács Kornél plébános atya vezetésével több mint tíz évvel ezelőtt kezdtek bele a nagyszabású templomfelújításba. „Annak idején a Műemlékvédelmi Hivatal templomunkat Pest megye tizenöt legrosszabb állapotú temploma közé sorolta” – meséli. A tető és a torony tartószerkezetének rekonstrukciója után megerősítették a falakat és az oltárépítményt. Felújították a templomhajót, restaurálták a freskókat, kijavították az üvegablakokat, kicserélték az elektromos berendezést, megszüntették a falak vizesedését, majd nekiláttak a templom külsejének méltó rendbetételéhez, hogy csak a nagyobb munkákat említsük. „Három hónapnyi küzdelem után a tavalyi év novemberére eltűnt a templomot borító állványerdő, és az épület – az időközben eltelt két és fél évszázad változásait nem számítva – eredeti színében és szépségében ragyog – mondja nem kis büszkeséggel a fiatal és ambiciózus plébános, majd hozzáteszi: – A leromlott állapotú templom tulajdonképpen egyfajta külső képe volt a közösségben meglévő nehézségeknek. A hitélet inkább csak pislákolt, mint lobogott. Frissen Üllőre került papként az volt az első célkitűzésem, hogy Krisztus egyházát, a Szentlélek templomát, az embereket, a közösséget erősítsem meg, tegyem krisztusivá, s ezzel együtt épüljön, szépüljön meg a kőépület is, hiszen az egyik a másikról ad visszajelzést. Az évek során házas- és családcsoport, bibliakör, ifjúsági hittan, hittanos szülők közössége, karitász, énekkar, felnőtt katekumenátus alakult. A korábbi, már csak nyomokban fellelhető népegyházat a XXI. századnak megfelelő közösséggé szeretnénk formálni. Itt az ötvenes években rendkívül szép eredményeket mutatott fel a népegyház, viszont még nem alakult ki az a lendületes, új struktúra, amely a mai egyházat a XXI. századba lendíti. Nagy küzdelmünk, hogy a régi romok helyén új egyházat építsünk. De ahogy a templom megszépült, úgy épül az új, közösségi egyház is.
Közösségeink főként a fiatalokból és a középkorúakból verbuválódnak. Ebbe a Budapest közeli kisvárosba fiatalok és családok költöznek nagyobb számban. Különböző programokkal kell megkeresnünk, megszólítanunk a betelepülőket, köztük azokat is, akik még távol állnak az egyháztól. Lényeges, hogy a megkeresztelt gyerekek közül hányan részesülnek hitre nevelésben. Nálunk a gyerekek hatvan százalékát katolikus hittanra íratták be a szülők. Úgy tapasztaljuk, hogy a gyerekeik révén azoknak a szülőknek a lelkében is megrezdül valami, akiknek már nincs semmilyen kötődésük az egyházhoz. Célunk, hogy számukra is vonzóvá tegyük a közösségünket” – hangsúlyozza a plébános atya.
Balogh nénihez hasonlóan a magukénak érzik templomukat az üllői polgárok is – mondja Kissné Szabó Katalin polgármester, aki szintén részese volt az ünnepi alkalomnak. „Nagyon jó a viszonyunk a helyi vezetéssel, a helyi társadalommal – veszi át a szót Kornél atya. Elmondása alapján kiderül, hogy az egyházközség rendszeresen szervez hétvégi programokat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ezek a sportolási és kulturális lehetőségek minden városlakó számára nyitva állnak, bárkit szívesen látnak a körükben. Már megszervezték a nyári táborozásokat, hogy a szünidőben megfelelő elfoglaltságot és élményeket nyújtó időtöltést biztosítsanak a fiataloknak.
Úgy tapasztaltam, hogy mindenki tetszését megnyerte a szentmisén közreműködő helyi énekkar művészi teljesítménye – szólítom meg Mezei Zsófia főkántort, aki ebben a minőségében húsz éve szolgálja az egyházközséget. „Szeretnénk Isten országát építő, vonzó közösségként megmutatni magunkat – mondja. – Idén már második alkalommal szerveztük meg a missziós hétvégét, ami a saját közösségünk szempontjából is gyümölcsözőnek bizonyult. Ismert közéleti személyiségek, művészek közreműködésével állítjuk össze a hétvége műsorát, amely iránt egyre nagyobb az érdeklődés a városban. Missziós lehetőséget jelent az is, hogy a hitoktatásban részesülő gyerekek által közelebb kerülhetünk a szülőkhöz. A kisiskolások közreműködésével szerveztünk egy kis énekkart. Úgy vettük észre, hogy az első két előadásuk nagyon megnyerte a szülők tetszését. Reméljük, ha azt látják majd, hogy a gyerekük jól érzi magát közöttünk, akkor talán számukra is vonzóbb lesz a közösségünk” – hangsúlyozza meggyőződéssel a karnagy.
„Úgy gondolom, hogy egy egyházközség kétféle módon növekedhet – folytatja az előbbi gondolatot az atya. – Egyrészt a külsősök megszólításával, a misszió által. Másrészt nálunk – látva a példaadó nagyobb családok életét – örvendetesen növekszik a nagycsaládban gondolkodó fiatalok száma azok körében is, akik korábban csak egy-két gyereket akartak vállalni.”
Tíz éve, hogy Molnár Gabriella és családja – maga mögött hagyva a nagyváros zajos forgatagát – üllői polgár lett. A „gyüttmentek” kezdeti szorongását a katolikus közösség befogadó, összetartó szeretete oldotta fel. A „multivilágból” naponta fáradtan hazatérő férjével és a katolikus iskolába járó gyerekeikkel együtt vesznek részt a vasárnapi szentmiséken. „Nagyon sokat jelent számomra az a megnyugvás és biztonság, amit itt érzek” – jegyzi meg Péter, miközben a gyerekeire pillant.
„Megpróbáljuk kiszolgálni a híveink érdeklődését a negyedévenként megjelenő Laudate Dominum (Szolgáljátok az Urat) című színvonalas lapunkkal is. Az olvasók írásokat találnak benne a megye és a plébánia történetéről, a szentek életéről, interjúkat országosan ismert személyiségekkel, de olvashatnak a lapjain elmélkedést is. Aki ezt az újságot kézbe veszi, az képet kaphat a világegyházról éppúgy, mint az egyházmegyéről és a helyi egyházközségről” – mutatja büszkén a kiadványt a plébános.
A bérmálkozók és az elsőáldozók nagy számát látva joggal bízhatunk abban, hogy egyre többen találják vonzónak az üllői katolikus közösséget, s egyre többen lelnek rá arra a forrásra, amely által élhetőbb lesz számukra a világ.
Fotó: Cser István
