Ullman Péter gödöllői premontrei perjel előadásában „Isten szolidaritásáról” beszélt, amikor magához hasonlóvá teremtette az embert, majd maga is emberré lett érte. Mások emberi méltóságáért dolgozni ezért a legnemesebb feladat. Az anyagi szegénységet jól ismerjük, de fel kell ismerni a nyomorúságát annak is, aki nem szenved szükséget. Előadása végén felhívta a figyelmet a püspöki konferencia 1996-ban kiadott szociális körlevelére, az Igazságosabb és testvériesebb világot dokumentumra, amely a karitászmunkatársak nagy segítségére lehet napjainkban is. Ezután Soltész Miklós, a FIDESZ-KDNP frakciószövetség Népjóléti Kabinetjének vezetője és Ékes Ilona országgyűlési képviselő bemutatták a szegényeket támogató Szociális Bázis Alapítványt, és felkérték az önkéntes munkatársakat az együttműködésre, hogy minél több, a társadalom perifériájára került emberen tudjanak segíteni. Spányi Antal megyés püspök a konferencia zárszavában köszönetet mondott a karitászmunkatársaknak, akik egyházi küldetést teljesítenek, akik munkájukat önzetlenül, másokért végzik. A karitatív munka nem szociális tevékenység, hanem az egyház világban való jelenlétének egyik legfontosabb formája. Személyválogatás nélkül kell segítenünk ott, ahol ez módunkban áll; mindezt pedig Krisztus küldötteként kell tennünk. Nem lehet, hogy környezetünkben olyan emberek legyenek, akiknek „nincsen emberük”. Legyünk embere másoknak. Ez hatalmas lelki megterheléssel is jár: szervezzük meg az egymásra való odafigyelést, beszélgessünk nehézségeinkről, örömeinkről, a munka során adódó megoldódott vagy megoldásra váró problémáinkról. A karitász munkatársait arra hívta fel a főpásztor, hogy működjenek együtt a plébánossal, egymással, az egyházi és a világi intézményekkel, önkormányzatokkal.
