„Az életben Isten figyelemmel kíséri az embereket, és nekünk is figyelemmel kell kísérni őket, a helyzetükből kiindulva. Irgalommal kell kísérni őket. Amikor ez megtörténik, a Szentlélek sugallja a papnak a leghelyesebb választ. Ez a gyóntatás nagysága is: az a tény, hogy esetről esetre értékelünk, hogy megkülönböztetjük, mi is az a legjobb dolog, amit annak az embernek kell tennie, aki keresi Istent és kegyelmét. A gyóntatószék nem egy kínzókamra, hanem az irgalom helye, amelyben az Úr arra ösztönöz bennünket, hogy a lehető legjobbat tegyük. (…) Az evangéliumi válasz legyen mind egyszerűbb, mélyebb, sugárzóbb. Ebből a javaslatból fakadnak majd az erkölcsi következmények.”
A megtisztultak közül csak egy, a szamaritánus ment vissza, hogy hálát adjon Istennek. Még a hívő, gyakorló keresztények közül is milyen kevesen vannak, akik hálát adnak Istennek a kapott javakért. Mindenekelőtt hálát kell adnunk a hitért és az irgalmas Isten bűnbocsánatáért, a számtalan kegyelmi ajándékért, továbbá az életért, egészségért, tehetségért, a jó barátokért, a nap folyamán kapott kis örömökért. Még kevésbé szoktunk hálát adni a javukra váló megpróbáltatásokért, a testi-lelki szenvedésért, amely lehet „Isten oltókése”, hogy új szépségekért sebezzen minket. Mindig csak kérünk, különböző testi-lelki javakért esedezünk, a bajban kiáltunk Istenhez. Ezt is tehetjük, kérhetünk, hiszen Jézus biztatott erre. De ne felejtsünk el hálát adni neki, minden jó adományozójának, az Atyának. Persze, hálásaknak kell lennünk az embereknek is, akik Isten jóságának közvetítői, például azoknak, akik gondozzák egészségünket. És itt elsősorban nem az üzleti fogalommá silányult „hálapénzre” gondolok, amelyről annyi szó esett a közelmúltban. Hanem hálából imádkozhatunk általában a gondunkat viselő vagy gyógyító orvosainkért, betegápolóinkért. Az igazi hála nem üzletelés, nem is csupán udvarias megköszönés, hanem kezdődő szeretetkapcsolat: az egyik ember jótette szeretetet vált ki a másikból, így kölcsönös, személyes szeretetkapcsolat keletkezhet. A jótett örömet fakaszt, és megtapasztalhatjuk, hogy jónak lenni jó.
