A relativizmus diktatúrája kifejezés magára XVI. Benedek pápára vezethető vissza. Pápasága kezdetétől fogva gyakran felhívja a figyelmet erre a veszélyre. A relativizmus legegyszerűbb megfogalmazásban azt vallja, hogy nincs különbség jó és rossz között, nem létezik abszolút jó, nincsenek olyan értékek, amelyek minden körülmények között érvényesek lennének. A relativizmus ezért túlértékeli a környezet szerepét, a pillanatnyi élmények és benyomások jelentőségét. Ebben a szemléletmódban minden attól függ, hogy az ember abban a konkrét helyzetben hogyan érez, ez a felfogás gyakorlatilag tagadja, hogy lenne egy objektív mérce, amelyhez életét igazítania kellene.
A kereszténység ezzel szemben azt tanítja, hogy léteznek örök törvények és örök értékek, amelyeknek maga Isten a forrása. Ő az örök igazság, a végtelen jóság és irgalom, a felülmúlhatatlan szépség és az önmaga teljes feláldozásáig is eljutó szeretet. Akkor beszélhetünk a relativizmus diktatúrájáról, ha ez a minden maradandó értéket megkérdőjelező szemléletmód olyannyira elterjed, hogy valóságos ideológia lesz belőle, és szinte már kötelezővé válik. A pápa ezt így fogalmazta meg: „Kialakulóban van a relativizmus diktatúrája, amely semmit nem ismer el véglegesnek, és amelyben az ember végső mércéül saját énjét és saját vágyait állítja.” Ez az ideológia kétségbe vonja nemcsak az erkölcsi értékeket, hanem magának az életnek értékét és értelmét is, s végül elvezet az Isten nélküli élethez. Fontos, hogy tudatosítsuk ezt a veszélyt, mert akkor könnyebben fel tudjuk venni vele szemben a küzdelmet, és megértjük: kereszténynek lenni ma is azt jelenti, hogy gyakran szembe kell úsznunk az árral, a közfelfogással, azokkal a trendekkel, amelyek korunkat jellemzik.
