Magamban az út…

Így élek láthatatlanul,
tárgyak szöglete hozzám
simul míg az éjszakák,
a nappalok meredélye
után, kérdőjelként tekerednek
paplanomra. Az Arc néma,
és szeméből szivárog a könny,
és a vér.
De a vigasz is elér tompán rezgő
holdsugár, s a csöndben pergő
percek csipkerózsa ágán,
míg a nesztelen forduló csillagok
mögött felbukkan a FÉNY
a frissen húzott égi barázdán.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..