Lázadók és bolyongók

A másik történet főszereplője, Wallace Avery (Colin Firth) sem számít arra, hogy összeakad Mike-kal (Emily Blunt), miközben a kiábrándítóvá szürkült élete előli szökést tervezi. Arthur Newmanként mutatkozik be, s vállalja a megismerkedés kockázatát. Míg azonban a kamaszok fejlődéstörténete egyértelmű, meghasonlott negyveneseinké korántsem, s ez leginkább a rendezőknek köszönhető. Jordan Vogt-Roberts képes úgy kerülgetni a tinifilmek kliséit, hogy a fináléra maradandó élményben részesítsen minket, Dante Ariola viszont – szintén elsőfilmesként – elvéti a ritmust, s a néhol tán gondolatébresztő, elégikus momentumokból nem áll össze egységes kép. A tanulság persze – jó amerikai filmek módjára – mindkét esetben megérkezik, ami A nyár királyai esetében jólesően hiteles, Arthur Newman világában azonban nincs feloldozás, hiába tűnik úgy, hogy szereplőink végre visszatérnek hosszú bolyongásukból.


 

 

Önfeledt dobolás egy régi olajvezetéken, ügyetlen állatcsapdázás, majd veszély esetén karakán kiállás bajtársainkért – az Egy különc srác feljegyzéseit frissességében, a Holdfény királyságot melankolikus hangulatában megidéző A nyár királyai számtalan emlékezetes jelenettel ajándékozza meg a nézőt. Az Arthur Newman világa sajnos nem tud még csak hasonlóval sem szolgálni, önkéntelenül is sugallva, hogy emberéletünk derekára úgy összekuszálódunk, hogy még lázadásunk is hamis és jelentéktelen. Meglehet, így van, ez azonban nem javít e filmen – és nagy szerencsénkre cseppet sem ront amazon.