Langyos impressziók

Kezdjük a stáblistával, pontosabban az előtte helyet foglaló feliratokkal, melyek arról tudósítanak, hogy a neves festőművész második gyermeke, Jean végül filmrendezői karriert futott be, oldalán az idős mester utolsó modelljével. A megelőző majd két óra tétje pedig az, hogy megmutassa ennek előzményeit. 1915-ben járunk, a vidéki Franciaország tájain. Andrée (Christa Theret) állást keres, és betéved Renoirék birtokára. Az idős, tolószékbe kényszerült festőt (Michel Bouquet) délutáni szunyókálásából felébredve lenyűgözi a fiatal lány hamvas szépsége, s azonnal modelljévé fogadja a lányt.


A világháború poklától távoli, idilli nyaraló azonban nyugtalanító titkokat rejt, mi több, sebesülten megérkezik a frontról Jean (Vincent Rottiers), aki nincs túl jó viszonyban édesapjával. Bourdos minden bizonnyal a három főszereplő ellentmondásos kapcsolatából kibontakozó konfliktust szánta a film hajtóerejének, ez azonban motivációk és megalapozás híján nem tud elindulni. Drámai ív helyett langyos esztétizálás uralja a vásznat: Renoir életművére rímelő, csodás beállítású képeket látunk a tengerparti házikót körülvevő kertről, Andrée bájairól és az idős mester lassú testi-szellemi alkonyáról, melyet csupán az előjelekből alig kikövetkeztethető néhány veszekedésjelenet szakít meg.

Tanulság? Sodródj az árral, szemléld derűsen az életet, s minden rendben lesz. Legalábbis ezt tanácsolja fiának angyali nyugalommal az idős Renoir. Nem csodálkoznánk, ha a fiatal katona fellázadna e tespedt életfilozófia ellen, de Jean még erre sem képes, inkább bolyong életlehetőségeinek épp kitárult kapui előtt. Ahogy mi is a film langyosan impresszionista jelenetei között, reménytelenül keresve a felvehető és továbbgondolható szálakat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..