Az ünnepi alkalomra a börtönkápolna felszentelésének tizedik évfordulója adott okot. Szénási Jonathan Sándor intézeti lelkipásztor Izajás próféta könyvéből olvasott fel: „…és lakozik a farkas a báránnyal”. A börtönfalak között az alkoholista is józan életű, és a garázda is csendesen él. A nagy kérdés az, hogy kap-e segítséget az újrakezdéshez, hogy szabadulása után, szabadon válassza a helyes utat – mondotta. Cséri Zoltán ezredes, intézetparancsnok köszöntőjében a múltra emlékezett – „abban a börtönben, amelyet az ötvenes években átnevelési céllal hoztak létre, és sokáig a vallási-lelkiismereti okokból bebörtönzöttek gyűjtőhelye volt. Ahol a rendszerváltásig a legkeresettebb biztonságra veszélyes tárgy a Biblia volt.” Ezzel szemben a gyakorlati tapasztalat az, hogy a hitre jutó, Bibliát olvasó és annak útmutatása szerint élő fogvatartottak jelentik a legkisebb biztonsági kockázatot – mondotta a parancsnok, és külön megköszönte azoknak a szolgálatát, akik nemcsak bejárnak az intézetbe a fogvatartottakhoz, hanem készek a szabadultakat befogadni is. Ez a legnagyobb segítség, hogy meg tudjanak állni az új életben, és ne kerüljenek vissza újra a rácsok mögé. Szabó István református püspök saját börtönös tapasztalatairól beszélt. Életében először amerikai ösztöndíja során járt börtönben. Egy halálraítéltet meglátogatni vitte be vendéglátó lelkipásztora, mivel az ítélet-végrehajtásra váró férfi magyar volt. Bár nálunk nincs halálos ítélet, a bebörtönzöttet rengeteg olyan lelki teher nyomasztja (mi lesz a családjával, gyermekeivel), amelyek miatt szükség van lelki segítségnyújtásra. Bölcskei Gusztáv püspök arról beszélt, hogy az állam és az egyház elválasztásának és együttműködésének talán legszebb példája a börtönlelkészi szolgálat. Itt nincsenek viták a szolgálat szükségességéről vagy a működés finanszírozásáról. És az egész társadalom számára hasznos a szolgálat működése.
A római katolikus énekeskönyv 253. éneke (Bemegyek szent templomodba) után az Ökumenikus együttműködés a börtönlelkészi szolgálatban címmel Spányi Antal székesfehérvári püspök örömmel állapította meg, hogy a börtönlelkészi szolgálatban mindennapi gyakorlat az ökumené. „Egymásra vagyunk utalva, mivel minden intézetben egy lelkipásztor, lelkész vagy plébános van állományban. Kölcsönösen értesítenünk kell egymást, és segítenünk kell a másikat munkájában, mert enélkül nem tudjuk betölteni szolgálatunkat.” Schönberger András főrabbi, a büntetés-végrehajtás országos főrabbija elmondta, hogy ő egymaga végzi az ország összes börtönében a zsidó vallási vagy rabbi szolgálatát igénylő fogvatartottak lelkigondozását. Jó érzéssel szólt a keresztény papok, lelkészek segítőkészségéről. Jánosa Attila győri börtönlelkész beszélt az utógondozás nehézségeiről. A büntetett előélet olyan stigma a szabadultakon, amely szinte lehetetlenné teszi beilleszkedésüket valamely gyülekezetbe, ami pedig nagyban segíthetné őket az újrakezdésben. „Ezen a téren rengeteg tennivalónk van.”
