Kultúrharc Magyarországon

Kezdetben az iskolákat nem, csak a tanári kart és a diákságot érték támadások. A sajtóhírekhez a rendőrség szolgáltatott titokban elrejtett, majd „felfedezett” iskolai fegyverraktárakat. Egy alkalommal azonban idejekorán megjelent a „leleplező” cikk, így az első támadási kísérlet megbukott. Az újabb hatalmi fellépés a tanórán kívüli ifjúsági élet ellen irányult. 1946 nyarán „az egyesülési szabadsággal elkövetett visszaélések megakadályozása végett” a belügyminiszter feloszlatta a katolikus egyesületek túlnyomó részét. A különböző összejöveteleket ezután az „államellenes szervezkedés” hamis vádja kísérte.

1947-ben a fakultatív hitoktatás kisgazda körben felvetett kommunista terve borzolta a kedélyeket. A széles társadalmi ellenállás a megvalósítást ellehetetlenítette. A miniszter így érvelt a sikeres tiltakozásokkal szemben: „A magyar demokrácia nem tűrheti, hogy bármilyen ürüggyel a jobboldal újra szervezkedjék.” Ezért törvénysértő intézkedésekkel igyekezett befolyást szerezni magának a katolikus iskolák autonómiája felett. A püspöki kar a törvénytelen rendeletek végrehajtását iskoláiban megtiltotta. A hatalom átmenetileg visszavonulót fújt. A véglegesnek szánt leszámolást 1948-ra időzítette a kommunista párt. A kettős cél a katolikus iskolák államosítása és a hercegprímás likvidálása volt. A párt eluralta a sajtót, és cáfolatlanul közölhette képmutató rágalmait. Ezt nevezték agitációnak. A magyar egyháztól elvették lapjait, az egyedüli Új Ember számára is mindössze négy újságoldalt engedélyeztek. A püspökök számára nem maradt más védekezési lehetőség, mint körlevelekben szólni a hívekhez. Iskolaügyben 1946. május 4-én, Szent Mónika napján nyilatkozott először a hercegprímás vezette püspöki kar a katolikus nevelés jogosultságáról és eredményességéről.

Az 1948. május 11-i körlevél valóságos prófécia a katolikus iskolák védelmében: „Ha nem is bántják valamelyik iskolában a vallást, ha az úgynevezett semlegesség nevében csak hallgatnak Istenről, mintha nem is léteznék, már akkor is vallásellenes volna az iskola. Mert Istenről hallgatni az ő szent fölségét mélyen sértő közöny. A vallási közöny pedig, amelyet így a gyermekbe oltanának, még a hitetlenségnél is rosszabb, mert a tapasztalat szerint könnyebb megtéríteni a harcos hitetlent, mint a hitközömbös keresztényt.” 1948-tól azonban nem csupán hallgatni akartak Istenről, hanem istentagadásba kényszeríteni egy egész társadalmat. Lenint idézve a bíboros erre bátran figyelmeztetett az új iskolaév kezdetén: „A marxizmus ellensége a vallásnak. Alapelve: a vallásos hitet le kell rombolni. A mai ifjúság nevelésének arra kell irányulnia, hogy ezt az ifjúságot kommunista erkölcsre nevelje.”

A kultúrharc minisztere, Ortutay Gyula se rejtette véka alá a hatalom valós céljait: „az iskolaügy elsőrendű politikai és hatalmi ügy” – arra kell tanítani minden „növendéket nyíltan vagy burkoltan, hogy az államhatalom különböző pontjain hogyan viselkedjék és vezesse a hatalom érdekében az ország népét. Az iskolaügyön keresztül az állami apparátusnak módja van, ha tetszik bármiféle eszmét begyakoroltatni.” A gyilkosságnak beállított pócspetri baleset előzte meg a katolikus iskolák államosításáról szóló törvény június 16-i tárgyalását. A kékcédulás országgyűlés kimondta a sürgősséget, amely azt jelentette, hogy nyolc óra alatt végeztek tárgyalással, szavazással. A hatalmi képmutatást a törvény elfogadása után a Himnusz eléneklése tette teljessé, és a színjátékban nem közreműködő Slachta Margit meghurcolása.

A kultúrharc eredménye a Magyarországon soha nem látott iskolamonopólium és tankönyv-monopólium lett. Az államosításkor megígért fennmaradó kötelező hittan egy iskolaévig húzta. Az iskolák elrablását pedig nemsokára a kolostoroké követte. Soha nem felejtem azt a serdülőkori élményemet, amikor Mészáros István Mindszenty és Ortutay című könyve 1989-ben leleplezte ezt a hatalmi játszmát, ezt az intézményesített hazugságot. Fájdalmas „regénye” ez a katolikus iskolák és Mindszenty bíboros kálváriájának. Iskoláinkat azóta visszakaptuk, de negyven év hazugságai nem múltak el nyomtalanul. A betanított rágalmak néha még egyházi közösségeinkben is felbukkannak. Egyfajta kultúrharc ma is folyik, csak más eszközökkel. De az egyház sincs eszközök híján. A szeretet, az odafigyelés, a közösség vonzereje, a hazugságokon győzedelmeskedő igazság olyan erőforrás, amely felülírja a gonoszság minden cselvetését. És kegyelmi erőnk a nagy hitvallók, köztük Isten Szolgája Mindszenty József bíboros égi közbenjárása!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.