A több mint hetven – zömében afrikai származású – nővérrel működő tartomány hatalmas kiterjedésű: Kenyában, Ghánában, Nigériában, Sierra Leonéban és Gambiában is élnek iskolanővérek. A fekete kontinensen akadnak olyan fiatal nők, akik számára vonzó az iskolanővéri hivatás, a nővérek büszkék a köztük élő tizenegy novíciára és a hat jelöltre. „Afrikában csupán nyelvből kétezer van, mi pedig nem szeretnénk megváltoztatni ezt a sokszínű kultúrát. Afrikai nővéreink olykor szívesen felöltik színes, turbános, hagyományos viseleteiket, és közösségi alkalmainkon, sőt a szentmiséken is sokat énekelünk és táncolunk, hiszen az afrikai ember leginkább így tudja megélni a hitét. Legfontosabb hivatásunk a nevelés, és valljuk, hogy ha a lányokat neveljük, akkor ezzel az egész társadalmat formálni tudjuk. A szegénységből egyetlen kivezető út van, a tanulás” – mondta. A rendalapító Boldog Terézia anya egyik gondolatát idézve így fogalmazza meg Mary Kerber nővér az afrikai iskolanővérek küldetését. „Itt annyira szegények az emberek, hogy a diákjainkat egyenruhában kell járatnunk, mert nincs nekik más, amit felvehetnének. Mi a legeldugottabb, alig megközelíthető, apró falvakban szolgálunk. Mindig nagyon nehéz szívvel küldjük el azokat, akik kérni jönnek hozzánk. Magunk is szegények vagyunk, viszont azt tudjuk adni, hogy meghallgatjuk őket, és imádkozunk értük, ami valóban sokat jelent nekik.”
Az Afrikában élő iskolanővérek sokféle feladatot látnak el: főként gyermekeket tanítanak, méghozzá egészen az óvodáskortól, emellett lelkigondozást nyújtanak felnőttek számára, és szociális munkásként dolgoznak olyan nők mellett, akik börtönökben vagy HIV-, illetve AIDS-fertőzöttként élnek. Hivatásuknak tekintik a szakképzést, bizonyos iskolákban például mezőgazdasági ismereteket oktatnak. Ghánában a rend fenntartásában működik egy ortopédiai klinika is, ezen a helyen főként olyanok kapnak művégtagokat, akik máskülönben ki sem tudnának mozdulni a falvaikból. Bár ebben az egészségügyi intézményben elvileg fizetni kell az ellátásért, mégsem utasítanak el senkit, akin tudnak segíteni. A Kenyában pusztító HIV és AIDS miatt kétszázezer árva gyermeket tartanak nyilván abban az egyházmegyében, ahol az iskolanővérek dolgoznak.
„Nem tudjuk mindnyájukat ellátni, de igyekszünk gondoskodni arról, hogy közülük minél többen járjanak iskolába. Az is nagyon fontos, hogy ne költözzenek be kollégiumokba, mert akkor elveszítik a jogukat a földhöz, amelyen élnek. Nekik mezőgazdasági ismereteket tanítunk, és támogató programokat szervezünk a számukra. Kenyában az emberi jogok ügyével is foglalkozunk, van nővérünk, aki együttműködik a »Békével az igazságért és az igazságosságért « nevű szervezettel. Legutóbb például tüntetésen vettünk részt a nemzetközi emberkereskedelem ellen.”
A kontinensen érzékelhető vallási és etnikai feszültségekkel kapcsolatban a tartományfőnöknő hangsúlyozta, hogy ilyesmi a hétköznapi emberek között nem tapasztalható. „Nigériában működik egy nagyon aktív, radikális muzulmán szervezet, amely sokat hallat magáról. Arról, hogy a Boko Haram keresztény nőket rabolt el, sajtó is beszámolt, de jó tudni azt is, hogy a legtöbb nigériai ember nem azonosul ezekkel a szélsőséges gondolatokkal. Vannak olyan iskoláink, ahol a tanítványaink nagy része muzulmán. Egyszer hosszasan beszélgettem egy ilyen diákkal, és akkor jöttem rá, hogy az iszlám hívei alapvetően ugyanazokat az értékeket tartják fontosnak, mint mi, keresztények. Valószínűleg ezért törekszik sok muzulmán család arra, hogy a gyermeke katolikus iskolába járjon. Vannak muzulmán iskolák is, de úgy tűnik, hogy a mi iskoláinkban magasabb színvonalú képzést kapnak a diákok.”
Az iskolanővérek jelen vannak olyan országokban is, ahol eredménytelen küzdelem folyik az ebola pusztítása ellen. „Sierra Leonéban aggasztó a helyzet, mert ez a rendkívül szegény ország éppen egy tizenegy éves polgárháború után próbált talpra állni, amikor kitört a járvány. Ha megvolnának a feltételek, akkor az ebolán talán felül lehetne kerekedni, de Sierra Leonéban nincs mivel szűrni az embereket, nincsenek tesztek, sőt az orvosok és az ápolószemélyzet számára szükséges alapvető védőfelszerelés is hiányzik. Ezért úgy döntöttünk, hogy Sierra Leonéból Ghánába költöztetjük a nővéreinket. Reméljük, ott biztonságban vannak. Folyamatosan imádkozunk azért, hogy senkit ne kelljen elhívnunk Afrikából.”
