Két ponton is, elsőként már az alapításnál. A pápai legátus és a magyar bíboros jelenlétében I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka bizánci szentté avatta Szent István királyt és Szent Hieroteust, a magyarok első, néven ismert missziós püspökét 2000. augusztus 20-án, Budapesten. Hieroteus tíz sorban szerepel egy bizánci krónikában, amely elmondja: az erdélyi, feltételezések szerint Zsombor nevű gyula Bulcsúval és Lehellel megkeresztelkedett Konstantinápolyban 950 körül. Mikor hazatértek, Bulcsú visszaesett a pogányságba, és a kalandozásoknak szépített rablóhadjáratok idején nyugati harcmezőn esett el. A gyula komolyan vette keresztségét. A fennhatósága alatt lévő Erdély 950-ben a Bizánci Birodalom része lett. Az oda küldött idős, szent szerzetest, Hieroteust a pátriárka püspökké szentelte.
A gyula székhelye kezdettől fogva a Maros menti Fehérvár volt, ezért nevezték el Gyulafehérvárnak. Szent Hieroteusról feltételezhető, hogy 950 körül Gyulafehérvárban székelt, templomot építtetett, s a megtérített erdélyi magyarok bizánci rítusúak voltak. Nem állja meg a helyét, hogy ortodoxok, hiszen még 1054, a nagy egyházszakadás előtt vagyunk, az egységes keresztény egyházban, amelyben a kelet és a nyugat ugyan külön utakon és rítussal haladt.Hieroteus utódai már nem szerepelnek a tizedik század végén a konstantinápolyi pátriárkához tartozó püspöklajstromokban, ugyanakkor megindultak a nyugati térítők Magyarországra: Erfurti Brúnó és Szent Adalbert. Szent István a latin rítus mellett döntött, feltehetően azért, hogy a keleti és a nyugati Római Birodalom között az ország semlegességet biztosítsa. Az erdélyi, bizánci rítusú magyarság áttért a latin szertartásra (ennek időpontját nem ismerjük), s Szent István Erdély név alatt 1009-ben megalapította a püspökséget. A mai román történetírás nem akarja elismerni, hogy Szent Hieroteus bizánci rítusú, magyar püspöksége magyar lett volna, helyette román ortodox püspökségnek nevezik.
– A másik krízishelyzetet a reformáció jelentette a történelem folyamán.
– A tizenhatodik században Erdélybe egyre többen tértek vissza a nyugaton tanult katolikus papok és teológusok közül a reformáció eszméivel. Az erdélyi reformáció egyik vezéralakja a kolozsvári szász apa és magyar anya szülötte, Dávid Ferenc volt, aki János Zsigmond erdélyi fejedelem udvari papjaként urával együtt „végigkísérletezte” a reformációt, háromszor változtatott, míg végül a nem keresztény unitárius vallásnál kötött ki. 1568-ban a fejedelemmel összehívták Tordára a híres országgyűlést, amelyen az országos ügyeket vezető három nemzet, a magyar, a székely és a szász megállapította, hogy a három nációnak csak négy bevett vallása lehet. A római katolikus, a református és az evangélikus mellett a fejedelem és Dávid Ferenc kiharcolta, hogy kimondják: a negyedik bevett vallás az unitárius.
A református urak és rendek a fejedelemmel együtt már korábban elűzték a főpapot, Bornemissza Pált, így 1556-tól 1713-ig Erdélyben nem volt római katolikus püspök. A meggyesi országgyűlés ki is mondta: „Az pápistáknak pispekük pedig ne legyen.” Akik ma kifogásolják millenniumi ünneplésünket, arra hivatkoznak, hogy a Szent István-i püspökség 1556-ban megszűnt, s az erdélyi alkotmány, amelyet Apafi Mihály, majd 1690-ben Lipót császár diplomája rendezett, megerősítette: Erdélyben nem székelhet katolikus püspök. Amikor a Habsburg-időkben megpróbált hazatérni egy-egy nyugaton élő, címzetes erdélyi püspök, nem fogadták, sőt, elűzték. A Habsburg-királyok tizenkét erdélyi püspököt neveztek ki százötven év alatt, akik Nagyszombatban vagy más magyar királyi területen éltek. Ezeket a püspököket a pápa azonban nem ismerte el. Szerinte a király csak ott nevezhet ki püspököt (ehhez joghatósága volt), ahol ténylegesen uralkodik. Mindezzel együtt a jogfolytonosság megmaradt, amit az bizonyít a legfényesebben, hogy a pápának nem kellett kiadnia újabb alapító bullát.
– Magyarország ma missziós területnek számít, eluralkodik a gyakorlati materializmus, a szellemi és vallási zűrzavar. Erdélyt mennyire érinti ez?
– 1989 decembere óta Románia demokratikus állam, két éve az Európai Unió tagja. Az így beköszöntött szabadság azt jelenti, hogy ami eddig mintegy negyedszázados késéssel érkezett Nyugatról – jó és rossz egyaránt –, most elözönlött minket. A társadalom elvilágiasodása, a szekularizáció itt is óriási méreteket ölt. A gyakorlati materializmus sokkal inkább rombolja a lelkeket, mint a volt marxista-kommunista harcos materializmus. Számos család bomlik fel, ugyanakkor a dzsungelkapitalizmussal egyre nagyobb a nyomor. Románia első helyen áll Európában a magzatelhajtást tekintve, s ez érinti a mi magyar katolikus híveinket is. A népszámlálás szerint 1989 decembere óta mintegy kétmillió román polgár távozott Nyugatra, nagy részük nem is tér haza.
– Hogyan alakult az érsekség élete a számok tükrében?
– A legutóbbi, 2002-es népszámlálás során a vallási hovatartozás is szerepelt a kérdések között. Románia lakossága 1992-2002 között 22 millióról 21 millióra csökkent, 800 ezer románnal és 200 ezer magyarral lettünk kevesebben. Az 1992-es népszámlálás szerint a gyulafehérvári egyházmegyének 495 ezer híve volt, a 2002-es adatok szerint 441 ezer. A kivándorlással, illetve a magzatelhajtással magyarázható a csökkenés. Olyan nagy, öt-hatezres egyházközségek lélekszáma, mint például Csíkszentdomokos, Gyergyóremete vagy Ditró, rövid idő alatt látványosan csökkent.
– Mi a lelkipásztori feladat ilyen helyzetben?
– A maradék magyarság megtartása, a keresztény hitvalló életre és a családi élet vállalására buzdítás. E kettő együtt jár, minden kereszténnyel szemben támasztható alapvető követelmény. Ki kell térnem egy újabb jelenségre a lelkipásztori munkában: korábban nem éltek román anyanyelvű római katolikusok Erdélyben, ugyanis minden született román vagy ortodox vagy görög katolikus volt. A római katolikus románok megjelenése Trianon után kezdődött. A vegyes családokból termelődött ki az a római katolikus réteg, amelynek anyanyelve és kultúrája román. Közel 450 ezer hívemből 10 ezer a román római katolikus – többnyire moldvai csángó vagy erdélyi vegyes családból született román anyanyelvű hívő. A 275 plébániából huszonkettőben a magyarral párhuzamosan román lelkipásztori ellátás is folyik. Háromszázharmincegy papom közül – a szerzeteseket és a nyugdíjasokat is beleértve – már tíz román anyanyelvű, Erdélyben született lelkipásztorom van, akik megtanultak magyarul, hiszen a gyulafehérvári teológiai főiskolán magyar az oktatás nyelve. A kispapok száma összesen 91, közülük hetvenkilencen magyar, heten román, hárman horvát, ketten német anyanyelvűek.
– Az utóbbi időben erős ortodox befolyás érzékelhető Erdélyben..
– A román királyi időkben az ortodoxia államvallásnak, a görög katolikus privilegizáltnak számított. A kommunizmusban tizenhárom jóváhagyott kultusz volt, a római katolikus nem tartozott közéjük (arra hivatkoztak, hogy a pápa külföldön székel), a megtűrt kategóriába kerültünk. A demokráciában tizennyolc kultuszt hagytak jóvá, az ortodox egyház kérte, ha nem is emelik államvallási rangra, de kiemelt szerepe legyen. Az ország 21 millió lakosából 18 millióan román ortodoxok. Mi ebben a tengerben kisebbség vagyunk. S számunk – az országos jelenségnek megfelelően – folyamatosan csökken.
– A magyarországi magyarság meghatározó, értékőrző szakrális és kulturális területként tekint ma is Erdélyre.
– Az erdélyi egyházmegye Szent István-i örökség, ugyanakkor hitünk és nemzetünk egyik védőbástyája, amire büszkék vagyunk. A millenniumi ünnepségsorozat is ezt kívánta kiemelni: erősítsük híveinkben azt a tudatot és annak büszkeségét, hogy a Szent István-i, ezeréves egyházmegyéhez tartozunk.
– A millenniumra a Jelenések könyvéből választották a következő jelmondatot: Krisztussal ezer esztendeig.
– Ez a mi reménységünk: ha ezer esztendőn át a Jóisten, a Gondviselés nem hagyott el minket, akkor benne bízva és az ezeréves tapasztalatra építve indulunk neki az újabb évezrednek.
