A hét szentjei

Szent Jeromos áldozópap és egyháztanító (Szeptember 30.)

Dalmáciában született 340 körül. Bár szülei keresztények voltak, csak húszéves korában keresztelkedett meg Rómában, majd remeteségbe vonult. Később keletre utazott, tovább tökéletesítette a Szentírással kapcsolatos ismereteit, és megtanult héberül. Visszatért Antiochiába, majd pappá szentelése után 380-381-ben Konstantinápolyban a városi könyvtárban dolgozott. A 382-ben tartott zsinatra elkísérte püspökét, majd visszatért Rómába és Damazus pápa titkára lett, aki megbízta őt a Szentírás fordításával. A pápa halála után, 385-ben Betlehembe ment, ott folytatta munkáját. 420-ban halt meg.

Lisieux-i Szent Teréz szűz és egyháztanító (Október 1.)

A franciaországi Alençonban született 1873-ban. Édesanyját négyéves korában elvesztette. Két nővérének a Kármelbe való belépése után maga is erős vágyat érzett, hogy kövesse őket. Fiatal kora miatt ezt csak XIII. Leó pápa külön engedélyével tehette. Egy évvel belépése után kapta a „Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett” rendi nevet, és magára ölthette a szerzetesi ruhát. 1893-ban másod újoncmesternő lett, és rövidesen elkezdett verseket írni. Az Egy lélek története című művében gyermekkori élményeit írta le. A lelkek üdvéért és az egyház terjedéséért ajánlotta fel életét. Mindenkinek a saját kis útját kell járnia – írta egyik írásában. Én rózsaesőt fogok hullatni az emberekre-tanította. Ezért ábrázolják feszülettel és rózsacsokorral a szentet. Ez a „kis út” mindenki számára azt jelenti, hogy a saját adottságait, körülményeit felhasználva kell az életszentség útját járni. 1897. szeptember 30-án halt meg. 1923-ban boldoggá, 1925-ben szentté avatták, majd rövidesen a missziók pártfogójává, 1997. október 19-én II. János Pál pápa egyháztanítóvá nyilvánította. Egyik ereklyéjét a budapesti városmisszióra elhozták hazánkba. A budapesti ünnepségek előtt több egyházmegyében is lehetőségük volt a híveknek tiszteletüket kifejezni.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .