Krisztus ölelésében

Fotó: Merényi Zita

Összehívtuk a „háza népét” – a gyergyószentmiklósi plébániákhoz tartozó mint­egy 50-60 önkéntest –, és amint hazaérünk, beszámolót tartunk nekik mindarról, amit Egerben hallottunk. Minden év januárjában szellemi és lelki értelemben is feltöltődünk az Országos Lelkipásztori–Teológiai Napokon, és így indulunk neki az egész éves munkának – mondja a Gyergyószentmiklósról érkezett Tusa Mária és Csergő Csilla. A gyergyóiak 2011 óta rendszeresen visszajárnak, és egyre bővülő csapattal érkeznek a lelkipásztori-teológiai napokra. Idén kilencen, papok és világi munkatársak vegyesen érkeztek erről a 17 ezer lelket számláló településről, ahol az utóbbi tíz évben két templom és plébánia épült.
A ferences atyák szervezésében idén csaknem negyvenen jöttek Kárpátaljáról is – ők szintén arról számoltak be, hogy amit Egerben hallanak, abból táplálkoznak egész évben.
Sokan vannak a visszajárók, akik nem először látogatnak el a rendezvényre, amelyen egymást követik a lelki megerősödést szolgáló előadások, fórumok, kiscsoportos beszélgetések, liturgiák és imaalkalmak. A kötetlen prog­ramok pedig vidám együttlétet kínálnak, jó társaságban. A résztvevők hazaviszik magukkal a találkozó élményeit és tapasztalatait, s szolgálatukból mindenütt élet fakad.
Az idei rendezvény témái és előadói népes közönséget vonzottak: január elején már csak várólistára tudták felírni az érdeklődőket. A több mint kétszáz pap, szerzetes és lelkipásztori munkatárs három napon át a Keresztből fakadó élet címmel foglalkozott a szenvedés, a veszteségek, az Eucharisztia, a vértanúság, a szentté válás kérdéseivel, egy napot pedig az ifjúság­pasz­torá­ció­nak szenteltek.
A nyitó szentmisén Ternyák Csaba érsek a találkozó jelmondatáról elmélkedett, amely idén a következő volt: „…ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el…” A főpásztor arról beszélt, hogy az áldozat, a szenvedés és a halál bele van programozva az emberi életbe, és éppen ez a kegyelem forrása. Ha nem hal el a mag, egyedül marad, ám ha elhal, akkor bő termést hoz. Az életünk törvénye nem lehet más, mint Krisztus törvénye. Jézus maga az elhalt búzaszem, ő maga a kenyér. Az Eucharisztia, ahogyan a földi kenyér is, magában hordozza a szenvedés titkát, egyesíti a halált és a feltámadást – mondta beszédében az egri érsek. Gáspár István, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója A szenvedés teológiája címmel tartott előadást. Ternyák Csaba gondolatmenetét követve azt mutatta be, hogy életünk keresztjei – fizikai és lelki szenvedéseink – nagyon mélyen Krisztushoz kapcsolnak bennünket. „Isten nem akarja az ember szenvedését, s ha olykor megengedi, hogy nehéz élethelyzetbe kerüljünk, mindig azt kell keresnünk, hogy milyen kincset rejtett el számunkra a küzdelemben. Ha a fájdalomra nem mumusként tekintünk, felfedezhetjük benne Istent. Életünkben szükségünk van a nagypéntekekre, amikor eljutunk arra a pontra, hogy mindent elengedünk, és már nem tudunk mást tenni, mint ráhagyatkozni Krisztusra. Ha így találkozunk vele, elvezet a feltámadásra. Átöleljük őt, és ő is átölel minket” – mondta Gáspár István.
Papp Miklós morálteológus tanítása arról szólt, hogyan juthatunk el lépésről lépésre a Krisztussal való találkozáshoz, a teljes ráhagyatkozáshoz. Előadásában rávilágított arra, hogy elfelejtettük, sőt, tudatosan kiszorítjuk az életünkből azt a tudást, amivel a régi korok embere viszonyult a szenvedéshez, a halálhoz. A morálteológus szerint az élet végességének tudatosításával (Memento mori) nemcsak felkészülten nézünk szembe az elkerülhetetlennel, hanem az életminőségünk is megváltozik. A mindennapokban jobban értékeljük az emberi kapcsolatainkat és az időt, jobban odafigyelünk a lényegre, vigyázunk az egészségünkre, és mindez megérleli istenkeresésünket is. Emberségesebb életet nyerünk a haláltudattal. Életünk vezérelve legyen a krisztusi boldogságeszmény, annak tudata, hogy az Atyától akart helyünkön vagyunk, és szeretünk. Aki egész életében a Krisztussal való barátságot építi, mélyíti, az biztos lehet abban, hogy Jézus ott fog állni a betegágyánál is.
A főtémát Udvardy György pécsi megyéspüspök zárta a találkozó utolsó napján. Eucharisztia, vértanúság, szentté válás című előadásában Ferenc pápát idézte: „Isten mindent kér, és mindent ígér.” Mindent ígér: hűségét, odaadását, szenvedélyes, áldozatot vállalni kész szeretetét. És mindent kér: életszentségre, a maga életére hív bennünket, amiben ott van a kereszt és az életadás is. A kereszt terhét cipelem, amikor nem tudom, meddig tart a küzdelem, és nem látom az értelmét. Mégis kitartok, és nem elszenvedem, hanem akarom. Hiszem, hogy élet fakad belőle. Ez Isten logikája: élet csak életből fakad. Nincs kompromisszum, nincs olcsóbb és egyszerűbb megoldás. Jézus a maga életére hív, hogy cselekedni tudjon bennünk, küzdelmeinken, önként vállalt áldozatainkon keresztül akar eljutni a beteg, az öreg, a bűnös emberhez, mindenkihez – hangsúlyozta a megyésfőpásztor.
Akarom – ennek a kimondására vagyunk tehát meghívva, és ennek kimondásához kapunk megerősítést vasárnaponként az Eucharisztia ünneplésében, amelyben jelen van Krisztus, elérhetően, érthetően, testközelben. Az Oltáriszentségben ott van Jézus tanítása, az, ahogyan gyógyít, ahogyan látja az ember elesettségét, és azt mondja: én leszek a társad, a gyógyszered, és értelmet adok a küzdelmednek. Végső soron ezt tanítja az utolsó vacsorán, amikor megáldja és átnyújtja tanítványainak a kenyeret és a bort, mert azt akarja, hogy táplálék legyen a számukra. Így alakul meg az Eucharisztia erejéből és áldozatából a testvéri közösség, ahol úgy kell ünnepelnünk, hogy ismerjük a búzamag törvényét: a csöppnyi kenyérben ott van a megtöretés és az életadás. Az Eucharisztia a kereszt gyümölcse, áldozat, lakoma, a megtört kenyérben osztozó testvéri közösség alapja.
A lelkipásztori napok szervezői számára fontos cél, hogy figyelemmel kísérjék az Egyház életének alakulását. Az aktuális témák kiválasztása során a Szentatya és püspökeink iránymutatását igyekszünk követni – mondta Gáspár István. Idén így került be a programba az ifjúság­pasz­toráció. Keszeli Sándor tanár, pasztorális szakember a hivatásgondozás témájában tartott előadást. Rámutatott: a hivatását akkor találja meg az ember, ha mély tapasztalata van a szeretetről és az abból fakadó meghívottságról. A hivatáskeresés célja, hogy az ember rátaláljon a világban arra a helyre, ahol magáról megfeledkezve másokért élhet. A hitoktatást a közoktatásban gyakorló teológus szerint a pasztoráció valójában egy három szinten zajló építkezési folyamat. Alapja az élet, ahol a gyerekeket – már kiskoruktól fogva – önismeretre, önszeretetre, saját értékeik felismerésére kell vezetni. Fontos, hogy a gyermek megélhesse: az őt tanító szülő, pedagógus, katekéta megérti és tekintetbe veszi a szükségleteit, felnyitja a szemét a világ szépségeire, s emellett bízik benne. Ez a feltétele annak, hogy a gyermek bátran és önbizalommal vágjon neki a jövőnek. Csak a pozitív énképű ember képes arra, hogy a környezetében jót tegyen.
Erre az alapra építhető rá a két következő szint: a keresztény hivatás, amelyben a fiatal elköteleződik a keresztény életre, illetve az élethivatás, ami nem más, mint az Egyházban megtalált szolgálat vállalása. Keszeli Sándor a statisztikák tükrében arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010 és 2016 között 10-ről 6 százalékra csökkent az egyháziasan vallásos fiatalok aránya. Mára a fiatalok 80 százaléka nem vallásos, vagy nem az Egyházban éli meg a keresztény hitét. Az előadó arra biztatott, hogy a hitoktatásban az ismeretátadás mellett igyekezzünk érvényesíteni a pasztorális szemléletet is.
A találkozó sokak által dicsért programja volt a Keszeli Sándor előadását követő kerekasztal-beszélgetés, amelyen ifjúságpasztorációval fog­lal­kozó papok és misszionáriusok vettek részt.
Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúsági referense; Farkas László hatvani plébános, a Váci Egyházmegye leköszönt ifjúsági referense; Hodász András, az angyalföldi Szent Mihály-templom plébániai kormányzója; Quadros Lytton szalézi szerzetes és Sirák Borbála, a Shalom közösség misszionáriusa várták a fiatalok kérdéseit. Jövőkép, együttélés, házasság, válás, kivándorlás, önmegvalósítás – ilyen és ehhez hasonló témák kerültek terítékre, és hozták felszínre az anyaországi és a külhoni fiatalok fájó problémáit. A beszélgetés azt mutatta meg, hogy napjaink fiataljainak súlyos kérdésekkel kell szembenézniük, amelyekre sok esetben nem tudjuk a jó választ.
A találkozót értékelő-összegző beszélgetésből kitűnt, hogy a résztvevők nagyon elégedettek voltak a négynapos rendezvény programjával. A lelkipásztori napok során a jelenlévők hasznos ismeretekkel és tapasztalatokkal gyarapodtak, amelyeknek hasznát vehetik a szolgálatuk során. „Mennyi nagyszerű ember! És mindannyian kegyelmi ajándékokkal gyarapodva térhetnek haza a plébániájukra! – búcsúzott Egertől a kárpátaljai Tisza­új­lakról érkezett Wein­rauch Márió OFM.