Időzzünk el most röviden annál a fontos kitételnél, hogy az oltár elsősorban szilárd, vagyis nem mozdítható. Az oltár az alappont a templomban. Bármilyen meglepően hangozzék is, amikor templomot építenek, azt mindig az oltár fölé és köré építik, hiszen a templom – erről már volt szó – nemcsak az egyház, az Úr népe közösségének önkifejezése egy épületben, hanem mindenekelőtt Krisztus tere, ő pedig az Alfa és az Ómega (vö. Jel 22, 13), vagyis a mindenség szilárd „pontja”. Amikor a templomba megyünk imádkozni és részt venni a liturgián, hozzá megyünk, mert „minden forrásunk belőle fakad” (Zsolt 87, 7), hiszen ő „hitünk szerzője és bevégzője” (Zsid 12, 2). Ezért nevezi Jézust egyik húsvéti liturgikus szövegünk oltárnak. A templom szilárd, elmozdíthatatlan oltára Jézust szimbolizálja, ezért is csókolja meg azt a pap a mise elején és végén, s felszentelésekor ezért kenik meg lapját öt helyen a szent krizmával.
