Kristályhernyó

Fotó: Mészáros Ákos

A hatalmas vásznon óriási méretű, kék színű, üvegesen átlátszó, a valóságban is létező tüskés ékszerhernyó (Acrada hamata) mászik a mindenféle tarka tengeri élőlényekre emlékeztető figurákkal benépesített vízi világ különös forgatagában. Ez a dél-amerikai molylepkeféle e művek révén egyszerre hordozza magában a szép és a rút, a gyönyör és a pusztulás, az elmúlás és az újjászületés asszociációit – hallhattuk Rockenbauer Zoltántól, a kiállítás kurátorától. A burjánzó kék és narancs színek mellett megbújik a zöld is, mint a szőlőszemek a tenger gyümölcsei között. A rikító tengeri almák és sünök kavalkádja egyfajta vidámságot áraszt, ami kivételesnek számít az amúgy sokszor pesszimista kortárs művészeti alkotások között. Ez utóbbiakra szép számmal találni példát a Műcsarnok egy másik termében éppen most látható David Lynch-kiállításon. A rémálmokat idéző sok fekete-fehér fotómontázs után szinte felüdülés átjönni e másik, Külön ter(m)ek című tárlatra, amelyen hét fiatal magyar képzőművész mutatkozik be a közönségnek.
Írásunk főcíme – Kristályhernyó – Naomi Devil (Ördög Noémi) egyik képére utal, amely a Kísértés, narancs-kék címet viseli. Mind közül talán ez a kép volt a legmeghökkentőbb alkotás az egész kiállításon. A harmincas éveiben járó fiatal művésznő az úgynevezett Y generáció tagja. Erős társadalomkritikai beállítottság jellemzi, amely megnyilvánul nagy méretű festményein. Naominak láthatóan erőssége a fantázia. Mesevilágot teremt maga köré, és ebben helyez el mindent, amit csak mondani akar a néző számára. Az övé is egyfajta álomvilág, mint David Lynchcsé, ám ez nem a rémületet és a szorongást juttatja kifejezésre.
Minden magára eszmélt fiatal újraértelmezi a világot, amelyben él, és tehetsége szerint meg is mutatja látásmódját. E cél elérésére többféle út is kínálkozik a művészetben: a látható világ leképezése a realizmus eszközeivel vagy a stílusok keverése. Naomi játszik velünk: régi képeket használ fel alkotásaihoz, megidézi a művészettörténet ikonikus darabjait, és beépíti ezeket a saját világába. Nem másolja, hanem átkomponálja az eredeti motívumot, és XXI. századi elemekkel ruházza föl. Munkájába beleszövi a fotózást is, modelljeit először lefényképezi, majd a felvételt festménnyé komponálja. Megtervezem a festményeket 3D-ben, Pho­toshopban összeállítok egy kollázst, amit utána vászonra nyomtatok, és erre festek rá olajjal egy réteget – mondja egy vele készült interjúban a fiatal festőművész.
Németh Marcell nem akármilyen szobrász. Plasztikái domborúak ugyan, mégis síkszerűnek hatnak. Szürke lemezeket használ a munkája során. Vékony fémlapon magasfeszültségű vezeték vasoszlopa látható erős rövidülésben, mintha csak alatta állnánk, és úgy néznénk fölfelé. Egy másik fémplasztikáján hatalmas, pirosra festett daru emelkedik a magasba, egészen úgy, ahogyan a valóságban is láthatjuk. A felsővezetékeken még a helikopterek biztonságos közlekedését segítő piros gömböket is megmintázta a művész. Sivár világ ez, a reménytelenül túláradó szürkeség, a háttérben magasodó, élettelen házak sziluettje nem éppen biztató. A Szép új világ jut eszünkbe minderről. Domborműveim kiüresedett tereket, tájakat dolgoznak fel, melyekben az emberi kéz alkotta világ jelenik meg. Megfosztom a tereket a részletektől, és a lényeget koncentrálom a lemezbe. Minimális plasztikával az emberi szem és memória által befogható legnagyobb teret akarom megalkotni. A kapcsolódás, a kötődés, a személyesség hiányán keresztül mutatom meg az esetenként zsúfolt köztes terek magányát. Talán csak pillanatokra, de leginkább magunktól elhárított gondolatokra terelem a hangsúlyt. A behelyezhetőség ürességén át kutatom, hogy mi rejtőzik a befogadóban – olvashatjuk Németh Marcell gondolatait művészi céljairól.
Legalább nyolc éven keresztül minden szerda reggel HÉV-vel utaztam Békásmegyer felé. Ilyenkor volt alkalmam nézelődni a felkelő nap első sugarainál. Aki most azt hiszi, hogy romantikus emlékező sorok következnek, bizony téved: a maszatos, piszkos vonatablakokon át bámultam kifelé a hosszú út során. A művész elsősorban megfigyelő: észreveszi, megérti, majd lelkével és értelmével feldolgozza a látványt, s csak azután reagál a látottakra – rajzol, fest vagy éppen mintáz valamit. Szabó Ábel festőművész is láthatóan ezt teszi. Látvány a dolgok mögött – ezt az összefoglaló címet adta a kiállításon megtekinthető képeinek. Ezek közé tartozik a Kilátás a HÉV-ből című festmény is, amelyen grafittikkel tarkított épületeket láthat a kiállítás vendége. Az Óriásplakátok mozgó járműből című festményen egy irgalmatlanul összekarcolt és maszatos ablakon át még egy Soros-plakát is feltűnik, igazán aktuális mondanivalót hordozva. Szabó témái egyszerűek: Gyárrom, Villamosmegálló, Hős utca, Piros kocsi – hogy csak néhány képcímét említsük. Ember nélküli, hiperrealista alkotások ezek. Nyilvánvalóan fotográfia felhasználásával készültek. Kétségtelen, hogy a festő mondanivalója így fejezhető ki a legjobban. Az Épület reklámtáblákkal című képen az ábrázolt városi környezet sivárabb már nem is lehetne – kőkemény realizmus ez, és társadalomkritika a javából.
A Műcsarnok kiállításán szereplő alkotók közül mindenképpen említésre érdemes a szlovéniai születésű képző- és animációs művész, Milorad Krstić. Képzőművészeti tevékenysége mellett számos színházi és multimédiás projektben is részt vesz. Mostanában leginkább a Ruben Brandt, a gyűjtő című, egész estés animációs filmje révén hallhatott róla a közönség. Érdekes a Mimi
csokoládékollekció című csomagolásterve, a Ruben Brandt-os hangulatú dobozterv Elvis Presley-vel, az 50-es évek Amerikájának hangulatával. De a legizgalmasabb talán az Üdvözlet című sorozata, amely kis méretű képekből áll; mind afféle elküldésre váró képeslap. Szatirikus rajzok ezek, ahogyan a többi eddig tárgyalt műve is – valamennyi kemény társadalomkritikát hordoz. Az Üdvözlet Kőbányáról, a Teréz körút, a Manhattan, de akár az Africa című is súlyos mondanivalójú alkotás.
Horváth Éva Mónika a Kritikus tömeg összefoglaló címet adta bemutatásra szánt műveinek. A Műcsarnok nagy termének még a mennyezetét is elfoglalja az egyik hatalmas képe. A népesedés növekedésével együtt jár a tömegesedés, sőt, a szakemberek ma már túlnépesedésről beszélnek. Tülekedés a budapesti buszokon, a metrón, a 6 villamoson – hogy csak néhány konkrétumot
említsünk hétköznapi fővárosi életünkből. Horváth Éva ennek a gondolatkörnek szentelte ezt a kiállítást. Láthatóan tömegével gyártotta az e témába vágó festményeket. A kevesebb néha több – szokták mondani. Talán most is érdemes lett volna ezt az utat választani.