Vallásközi konferencia Tihanyban
Fotó: Cser István

 

„Keresd a békét és járj utána” – idézte a perjel a 33. zsoltár szavait. A padsorokban helyet foglaló felekezetek képviselőihez, a vallási párbeszéd témakörének elismert elméleti szakértőihez, kutatóihoz, valamint a tanácskozáson részt vevő érdeklődőkhöz szólva hangsúlyozta, hogy a tanácskozás célja egy olyan út keresése, amelyen végre „rendezni tudjuk közös dolgainkat”. A XXI. század nehéz, feszültségekkel teli időszakában kihívások útvesztőiben élünk. Ilyen útvesztőt jelent a szegények és a gazdagok közötti szakadék mélyülése vagy a világ különböző térségeiben felszított háborús feszültségek, melyek következtében százezrek és milliók válnak földönfutóvá. Napjainkban „különösen nagy a felelősségük” azoknak a vallásos embereknek, akik hisznek abban, „hogy ennek az életnek Ura van”. „Nekünk küldetésünk van! – hangsúlyozta Richárd atya. – Ki kell mondanunk, még akkor is, ha sokan félreértik: a mi felelősségünk közösségi felelősség. Nem pártpolitikai, hanem a pártok politikáján felül álló tett, kihívás és felelősség!”
A konferencia megnyitóján részt vett Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete is, aki méltatta az ötven évvel ezelőtt megjelent Nostra aetate kezdetű zsinati dokumentumot, amely megfogalmazása szerint mérföldkő volt a katolikus egyház életében és a zsidó néphez fűződő viszonyában. Bár a folyamat hosszú, arra kell törekednünk, hogy a két vallás közötti  párbeszéd a napi közbeszéd részévé váljon. Óriási szerepe van az oktatásnak abban, hogy az iskolákból a múltat ismerő, felelősen gondolkodó nemzedékek kerüljenek ki – fogalmazott a nagykövet.
Valóban felelősen kell cselekedniük a hívő embereknek, mert a mai, tudásalapú társadalomban a vallás – ahogyan Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke fogalmazott – sorozatos háttérharcokat folytat, s ezért egyre kevésbé vesz részt a kultúrák meghatározásában. „A közéletből folyamatosan a magánéletbe kerül, s így a tudomány, a filozófia és a művészet kultúrát alakító és fenntartó hármasából minden egyedülálló értékével együtt hiányzik a vallás által megjelölt világszemlélet.” Az UNESCO alapokmányára emlékeztetve Réthelyi Miklós felidézte a konferencia később véglegesített zárónyilatkozatának sorait, amelyek értelmében „az emberi méltóság megköveteli a kultúra széles körű terjesztését, és azt, hogy az emberiséget igazságosságra, szabadságra és békére neveljék. E téren valamennyi nemzetre a kölcsönös segítés és gondoskodás szellemében elvégzendő szent kötelességek hárulnak. Az olyan béke, amelyik kizárólag a kormányok politikai és gazdasági jellegű megállapodásain alapul, nem hozhatja el a világ népeinek egyöntetű, tartós és őszinte összefogását. Tehát a tartós békét az emberiség szellemi és erkölcsi együttérzésére kell alapozni.”
Ez az alapozás pedig akkor lehet erős és tartós, ha felekezeti villongások helyett felekezeti béke van – folytatta a gondolatot hozzászólásában Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Egyetlen állam sem mondhat le – bármilyen ideológia vagy hit mentén gondolkodik is – arról az erkölcsi normáról, amelyet a vallási közösségek, az egyházak jelentenek. Arisztotelészt idézve hangsúlyozta: „Egy állam erényessége polgárainak erényességén nyugszik.” Tehát egy kormány erkölcsisége is a polgárok erkölcsén alapul. A közmegegyezés, a közös alapok megléte rendkívül lényeges. Ezért különösen is fontos, hogy az új magyar alaptörvény 2011-ben világosan megfogalmazta a kereszténység nemzetmegtartó szerepét és a hagyományok értékeinek hozzájárulását Magyarország történelméhez és kultúrájához. A miniszter VI. Pál pápa szavaira emlékeztetve fogalmazta meg, hogy az emberiségnek ma nem tanításokra, hanem tanúságtevőkre, bizonyságtevő emberekre van szüksége, akik megjelenítik a vallási közösségek által képviselt értékeket. Ha az ember él azzal az esélyével, hogy az örökkévalóság mércéje szerint szemlélheti a dolgokat, akkor a rá bízatott üzenetet nem csupán az értékeket őrző, azokat megtartó és megújító testvéreinek közvetítheti, hanem az értékközösségén kívül  lévő embertársainak is.
Ha nem lépünk fel a család, az élet, a természet védelmének és fennmaradásának érdekében, akkor nem csupán ezen értékek továbbélését, hanem egyházunk létét is kockáztatjuk – fűzte tovább a gondolatot Soltész Miklós, az EMMI államtitkára. Fel kell emelnünk a szavunkat az egyházak és a kereszténység elleni egyre sűrűsödő támadások ellen is. A hallgatásnak ára van – emlékeztette az államtitkár a konferencia résztvevőit a Magyar Országgyűlés 1948. június 16-i határozatára, amelynek értelmében bezárták az egyházi iskolákat. Az intézkedést mélységes csönd kísérte Európa-szerte…
Amint azt Hegyi László helyettes államtitkár, a plenáris ülés moderátora megjegyezte, aggasztóak a vallások, főként a kereszténység ellen világszerte megnyilvánuló támadások.
Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök elgondolkodtató látleletet festett világunkról, amikor arról beszélt, hogy a kemény és a puha diktatúra után most az értéksemlegesség diktatúráját éljük. A nihilizmus, a politikai korrektségre való állandó hivatkozás vagy az értékektől mindenáron egyenlő távolságot tartani akarás igénye (ami gyakorlatilag értéktelenséget jelent) oda vezethet, hogy kétségbe vonják az értékek szükségességét a társadalom életében. Nagyon nehéz szembe- nézni  ezzel a szellemi, ideológiai diktatúrával, ha meg akarjuk őrizni identitásunkat, s közben még erősödni is szeretnénk (elég csak az írországi népszavazás eredményére gondolnunk).  Mi, magyarok, főként a keresztény szellemiségű kormányzásnak köszönhetően – amely az iskolai hit- és erkölcstanoktatás bevezetését is szorgalmazta – ilyen szempontból immunisabbak vagyunk Európa más népeinél – fogalmazott a püspök. „Az a remény él bennem, hogy végre elindulunk, megtaláljuk az identitásunkat, és tanúságtevő módon tudunk tenni valamit a felnőtté válásunk érdekében.”
Kiss-Rigó László hangsúlyozta: fontos megemlékezni a holokausztról, mert nem szabad, hogy a jövőben is előfordulhasson hasonló tragédia. A püspök felidézte a kereszténység történetének első három évszázadát, az üldözések korát, amikor a vértanúk véréből szökkent szárba a kereszténység magva. Úgy fogalmazott: a holokausztra való emlékezés minden tragédiájával együtt is óriási erőforrást jelenthet és egészséges küldetéstudatot adhat a vallásos zsidóságnak Istennel való kapcsolatában, identitásának megerősödésében.
„Én úgy gondolok a zsidó vallási közösségre, mint az idősebb testvérek és az első szövetség tagjainak közösségére. A párbeszéd is akkor lesz igazán hatékony, ha a legőszintébben igyekszünk megerősödni identitásunkban, küldetéstudatunkban. Ha együtt, egymást segítve támogatjuk Európát a serdülőkorból a felnőtté válás felé tartó útján” – mondta a püspök.
Az utak mellett kutak is vannak, s ha nem szennyezettek, ha nem omlasztották be azokat, akkor enyhülést adnak az úton lévő, szomjazó vándornak. Szabó István református püspök, zsinati elnök a  Nostra aetate kezdetű zsinati nyilatkozat megjelenésének jelentőségét egy betemetett kút újbóli föltárásához hasonlította. „Sok minden mérgezte és mérgezi a »keresztyénség«, az evangélium kútját. Ellenségeskedés, civilizációs igyekezetek, politikai rajongás, gyengeség, különböző ideológiák…” – mondta a püspök.  Rövid történelmi áttekintés után kitért arra, hogy az európai civilizáció, a békességért cserében, legszívesebben visszaszorítaná a vallást és a vallásos embert a magánszférájába. Ennek az igyekezetnek a jele, hogy számos helyen betiltották a karácsony szimbólumait, nehogy megsértsék más vallások képviselőit, bár őket nem zavarja a karácsonyfa látványa. Amint azonban egy vallás visszaszorul a privát szférába, a vákuumelmélet szerint már- is egy másik nyomul a helyébe. (Magyarországon a szocializmus időszakában visszaszorították az egyházakat, s ennek eredménye lett, hogy a legutóbbi időkig háromszáznyolcvanhat egyház működhetett hazánkban.) Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy más vallások képviselői, például tisztességes iszlám filozófusok, a privatizált vallás tekintetében  folyamatosan bírálják Európát, a nyugati civilizációt, amelyet ateistának tartanak. Ahol a vallást privatizálják, ahol a puszta magánkegyesség az egyetlen választható lehetőség, ahol „megterítik a vallás svédasztalát”, és mindenki kedve szerint állíthat össze magának egy vallási egyveleget, az az erősebb közösségek szempontjából nézve merő ateizmus is lehet. Ezért tudnunk kell, hogy a harmadik világban a nyugatbírálat és a kereszténybírálat nagyon gyakran egybeesik. Hogy miként lehetséges a megkülönböztetés, az a következő évtizedek nagy talánya lesz – fogalmazott Szabó István.
Ugyanakkor az európai intézményes formákban azért találunk ellentmondásos jelenségeket, mert olykor a hatalom is vallásszerű igényekkel lép fel, benyomul az üresen hagyott térbe. (Lásd a francia forradalom legfőbb lény kultuszát.)  A legnagyobb problémát ma mégsem ez, hanem az USA felől érkező úgynevezett civil (redukált) vallás jelenti. A vallás morális, kulturális elemei ugyan megmaradtak, ám a végeredmény az önfeladás. Mi is kaphattunk ízelítőt ebből az 1950-es években, a katolikusoknál a békepapság vagy a reformátusoknál a szolgáló egyház teológiájában, amely a közeli időszakra jelezte a templom nélküli városok megjelenését.
A mai Európában felvetődik egy másik kérdés is.

Kell-e a keresztényeknek szakralizálniuk a fennálló politikai, társadalmi alakulatot? Kell-e szakralizálni azt, hogy egy többé-kevésbé szekularizált európai állam hogyan dönt a házasság, az egyéni szabadság, a háború és a béke vagy a bevándorláspolitika tekintetében?

Magyarországon is felmerült két súlyos probléma: a halálbüntetés visszaállításával kapcsolatos felvetés, valamint a bevándorlás kérdése. Aki a bevándorláspolitikában rendre arra hivatkozik, hogy fogadjátok be a jövevényeket, mert ez az Úr akarata, annak figyelembe kell vennie azt is, hogy az ószövetségi felhívás nem a fönnálló államhoz szól. Kinek-kinek saját házát, saját otthonát kell megnyitnia az idegenek számára. Vegyen ágyat, töltse fel a hűtőszekrényét, és fogadja be a hajléktalant. Ez az egyenes, közvetlen bibliai parancs. A próféták nem valamiféle elvonatkoztatott államhoz szóltak, hanem a megszabadított Izrael minden egyes gyermekéhez.
A halálos ítélet kérdésével is foglalkozik a Szentírás: az ószövetségi törvény bizonyos bűnök elkövetése esetére halálbüntetést írt elő. A „keresztyéneknek” ugyanakkor senkit sem szabad halálra ítélniük, mert ez a jog az államhatalom kezében van (Róm 13,1–7).
A szekuláris gondolkodás kiszorító erejének hatására a vallási közösségekben megnőhet a szakralizációra való hajlam. „Szeressetek minket is…” Kialakulhat egy önigazoló paranoia. Egy vallásellenes világ vesz körül bennünket, amely összeugrasztja egymással a vallási közösségeket. Egyfajta köztes állapot jött létre, amelyben él még a kulturális emlékezet, megvannak még a hagyományos életmódok is, mégsem működnek. Ebben a köztes állapotban, a civilizációs világ kellős közepén érvényességi vita folyik, amelyet nevezhetünk dialógusnak, disputának, párbeszédnek is. Látnunk kell ugyanakkor azt is, hogy a kereszténység súlypontjai máshová kerültek. Nem véletlen, hogy negyven évvel a Nostra aetate nyilatkozat után  megjelent a Dominus Jesus kezdetű vatikáni dokumentum, amely ugyanennek a kérdésnek egy másik oldalát világítja meg.
Hajlamosak vagyunk úgy beszélni Európáról, mintha a múlt században nem jutott volna kétszer is a szakadék szélére ez a kultúra. Ahogyan a zsidóságot, úgy más okokból saját magát is csaknem a megsemmisülésbe taszította ez a civilizáció. A saját történetünkkel való szembenézés és identitásunk tisztázása a feltétele annak, hogy nem álságos, nem kívülről irányított, hanem igazi, szívünkből fakadó párbeszédet tudjunk folytatni másokkal – zárta előadását Szabó István.
A plenáris előadásokat kerekasztal-beszélgetések, viták egészítették ki. A résztvevők egy olyan közös jövő kialakításának lehetőségéről beszéltek, amelyben megvalósulhat a különböző vallások és népek békés egymás mellett élése. A konferencia egy közös nyilatkozat elfogadásával ért véget.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.