Nagykövet Úr korábban számos fontos poszton tevékenykedett, többek között ENSZ-tanácsadóként is működött, évek óta pedig Magyarországon képviseli hazáját. Hálás feladat-e Magyarországon osztrák nagykövetnek lenni?
– Igaz, hogy szakmai pályafutásom nagy részét az ENSZ munkatársaként töltöttem. Eltekintve attól az egyedülálló munkavilágtól, amely a nemzetköziségből és a világot átölelő feladatokból adódik, különösen érdekelt a vezetéssel járó kihívás. Később igazán nagy programokat irányítottam ott. Most, pályafutásom vége felé örömmel tértem vissza a „kelet-európai gyökerekhez”. És mi lehet jobb e téren egy osztrák diplomata számára, mint Magyarországon nagykövetnek lenni?
2004-ben, több közép-kelet-európai ország uniós csatlakozásának évében nagyszabású rendezvény helyszíne volt Mariazell. A szervezők darukat helyeztek el a főpapi szentmise helyszínén, emlékeztetve a találkozó egyik vezérgondolatára, hogy Európa nincs kész, együtt kell felépítenünk. Nagykövet Úr hogyan látja: kísérték-e hamis várakozások az uniós csatlakozást, és a csatlakozott országokban megvan-e a szándék a közös építkezésre?
– Ott voltam akkor Mariazellben, és az esős, fagyos időjárás sem tudta az esemény különleges fényét elhalványítani. Az összes szomszéd országból érkeztek résztvevők, jól emlékszem a velük folytatott beszélgetésekre. Magyarország képviseletében is sokan jelen voltak.
Az ember hajlamos azt képzelni, hogy intézményi megoldásokkal minden problémát tisztázni lehet. Sokan azt hitték, hogy a csatlakozással minden „automatikusan” elrendeződik. Az Európai Unió ugyan nagyon jó keretet ad és fontos értékeket testesít meg, de a munkát minden országnak magának kell elvégeznie. Annál jobb, minél többet sikerül a csatlakozás előtt. Úgy gondolom, hogy utána is megvan az akarat a közös építkezésre, annál is inkább, mivel ehhez az unió is számos pozitív kezdeményezéssel és segítséggel járul hozzá.
Milyen próbálkozások történnek Ausztriában a család intézményének megmentésére, hogyan próbálja megakadályozni a törvényhozás a népességfogyást? És hogyan próbálják ebbe a munkába az egyházakat is bekapcsolni?
– Ahogyan más európai országokban, Ausztriában is túl kevés gyermek születik. Ez népességfogyással jár, amit nálunk egyébként a bevándorlás bőven kiegyenlít. Ezáltal Ausztria lakossága folyamatosan nőtt, igaz, a Bécsben tapasztalt népességnövekedés kétszer akkora, mint más tartományokban.
Öt, immár felnőtt gyermek szüleiként a feleségemmel azt tapasztaltuk, hogy Bécset és Ausztriát inkább a gyermekellenesség szellemisége jellemzi, anyagilag szinte „büntetve” érezhette magát a sokgyermekes család. Hosszú időt töltöttünk külföldön, van összehasonlítási alapunk… Az utóbbi időkben azonban sokat javult a helyzet ezen a téren. Ezzel együtt is úgy gondolom azonban, hogy manapság olyan az élethez való hozzáállás, amelyben nem sok hely jut a gyerekeknek. A katolikus és más egyházak és vallási közösségek ugyanakkor képesek pozitív irányban változtatni ezen a szemléleten, és sok praktikus segítséget is nyújtanak. Azt is el kell azonban ismerni, hogy befolyásuk korlátozott.
Ausztria csodálatos természeti szépségekkel megáldott ország. Napjaink nagy kihívása a környezetvédelem, amelyet mi, keresztények szívesen teremtésvédelemnek is nevezünk. Nagykövet Úr mostanában gyakran folytatott tárgyalásokat a Rába folyó szennyezésével kapcsolatban. Miért tartja fontosnak, hogy védjük természeti kincseinket, adottságainkat
– A természet annyira csodálatos, és az emberek számára annyira fontos, hogy egyszerűen kötelességünk megőrizni és tisztelni. Természetesen a jövő generációk iránti felelősségre is gondolok. Ami a Rábát illeti, Ausztria most kilencmillió eurót fektet be, hogy elérjük a vízminőség tartós javulását. Ez már javában zajlik, de sajnos nem megy egyik napról a másikra.
Sokan úgy gondolják, hogy a Magyarország előtt álló egyik legnagyobb feladat a cigány kisebbség integrációja. Lakossági arányuk egyre növekszik, ugyanakkor az oktatástól, a munka világától egyre jobban leszakadnak. Ausztriában is vannak cigányok: ott hogyan sikerül hatékonyan megszólítani és integrálni őket?
– A legnagyobb csoport, a burgenlandi romák létszámát kétezer-ötszáz és ötezer fő közé teszik, azonban nagy részük Bécsben és más kelet-ausztriai városokban él. Közülük sokan asszimilálódtak, és nem érzik magukat romának, mások megtartják identitásukat, és viszonylagos jólétben élnek a többségi lakossággal. Egy viszonylag kis csoport a társadalom peremén diszkriminált kisebbségként él. Választóvonal volt a romák népcsoportként való elismerése, amelyre csak 1993-ban került sor. Ez volt a szociális és gazdasági problémák megoldásának alapja. Hogy ez valóban sikeres-e, csak maguk a romák tudják megmondani, akik egyébként egyesületeik révén igen nagy mértékben hozzájárultak a pozitív fejlődéshez.
Ausztria mindig képes volt ragaszkodni önálló kultúrájához, a hagyományaihoz, a múltjához. A volt középkelet-európai országokban miért érzik sokan úgy, hogy a nemzeti kultúra ápolása ellentétes az európaisággal?
– Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de ha van is ilyen érzés, úgy ez a jövőben biztosan változni fog. A népi kultúrának Ausztriában is nehéz időszakokon kellett keresztülmennie – az emberek talán mást tartottak fontosnak. Néhány éve azonban újra törődni kezdtek a hagyományokkal, és szerencsére sokat tesznek ápolásukért. A regionális identitásokat különösen fontosnak és gyakran konstruktívabbnak tartom az egyesült Európában, mint a nemzetieket.
A beszélgetésünk elején említett közép-európai katolikus találkozó alkalmából Thomas Klestil osztrák szövetségi elnök úgy nyilatkozott, hogy „Európa több, mint politikai-jogi egység. Fejlődése nem képzelhető el a keresztény hagyományok és lelkiség nélkül”. Ma már egyre több politikus és közéleti személyiség is hangsúlyozza, hogy a keresztényeknek meghatározó szerepet kell vállalniuk az európai építkezésben. Miért kaptak ismét ilyen hangsúlyos helyet a keresztény értékek?
– Úgy van, ahogyan a korábbi szövetségi elnök mondta: Európa elképzelhetetlen a keresztény hagyományok és lelkiség nélkül. Ha ez manapság egyre gyakrabban szóba kerül, az bizonyosan a globalizációval függ össze, amelyet sokan fenyegetőnek éreznek. A keresztény értékek és az európai keresztény identitás újbóli átgondolása erőt és bizakodást adhat számunkra.
