A közkinccsé vált Ernst-kódex
Fotó: Merényi Zita

 

A XII. század harmadik negyedében – valószínűsíthetően a pannonhalmi scrip­toriumban, a kézírások tanúsága szerint négy szerzetes által – másolt kódex Sulpicius Severus (360 k. – 425 k.) Szent Mártonról szóló műveit, a Vita Sancti Martini és a Dialógusok című munkáját és három levelét, Tours-i Szent Gergely Szent Mártonnal kapcsolatos műveinek részleteit, valamint még más, Mártonról szóló rövid írások sorát tartalmazza. Ezeket követi Szent István ismert kisebb és nagyobb legendája; a kódex utolsó három oldalán pedig Hugo de Folieto A lélek kolostora című munkájának töredéke olvasható. Szovák Kornél kutatói intuíciói alapján feltételezi, hogy a kódex a Szent Márton-hegyi bencések körében született. A román kori szerzetesi életeszmény jegyében fogant. A „témák”, a tárgyalt szentek kultusza is szorosan kapcsolódik hozzájuk: ez a jelenleg ismert egyetlen kötet, amelyben Szent Mártonról és Szent Istvánról szóló szöveganyagok egy helyen szerepelnek.
A tulajdonosbejegyzések szerint a kódex a XIII. században került a csehországi Vyšší Brod (Hohenfurth) cisztercita kolostorába. Többször javítgatták, sérült vagy teljesen tönkrement borítóját a XVII. század végén „fatáblás, natúr színű, görgetőkkel díszített német barokk bőrkötésre” cserélték. Egy összeírásból kiderül, hogy a kódex 1891-ben még a cseh kolostor könyvtárában volt, a XIX–XX. század fordulóján, ismeretlen körülmények között tűnt el addigi őrzési helyéről. 1928-ban egy német antikváriustól vásárolta meg a kötetet Ernst Lajos műgyűjtő. Az ő támogatásával, Varjú Elemér fordításában és magyarázatával még abban az évben megjelent a Szent István-legendákat tartalmazó rész bibliofil kiadása a Singer és Wolfner gondozásában. A nagy jelentőségű szövegforrást feldolgozó Varjú Elemér nevezte el „megtalálójáról” az értékes kódexet, amelyet Ernst Lajos súlyosbodó anyagi problémáival szembesülve, 1934-ben adott el a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárának. Különös véletlen, hogy az Ernst-kódex teljes hasonmás kiadásának budavári bemutatójára szinte napra pontosan nyolcvan évvel az után került sor, hogy a tönkrement, adósságai elől öngyilkosságba menekült mecénás-múzeumalapító holttestét 1937 áprilisában megtalálták a ráckevei Duna-parton.