Hildegárd tanúbizonyság arra, hogy ez az állítás nem igaz. Alakja két szempontból is fontos: nő létére olyan tudós hírében állt, hogy pápák és uralkodók fordultak hozzá tanácsért. A sötét középkorról alkotott, még ma is jelen lévő vélekedések így tehát megkérdőjeleződhetnek. Másrészt gyógymódja olyan teremtés- és emberképből indult ki, amely az egyes embert az egész részének tekinti. Nézete szerint, ha az ember összhangban van Istennel és a környezetével, akkor egészséges.
De ki is volt ez a különös tehetséggel megáldott asszony? Hildegárd 1098-ban született a Rajna-vidéken egy grófi család tizedik gyermekeként. Élete nagy részét a rupertsbergi bencés kolostorban töltötte. 1136-ban a nővérek apátnőjükké választották. Briliáns gondolkodásmódját írásai őrizték meg. Írt erkölcstani értekezést, teológiai és kozmológiai könyvet, költeményeket. Az utókor leginkább a természettel és a gyógyítással kapcsolatos munkáit ismeri.
Levelezett a pápával, uralkodókkal és püspökökkel. Véleményét sosem rejtette véka alá. III. Konrád császárnak, aki tanácsért fordult hozzá, ezt írta: „Javulj meg, hogy ne kelljen napjaid fölött bánkódnod.” Egy alkalommal Kölnben kemény váddal illette a papokat: „Az egyház pilléreinek kellene lennetek, és romokban hevertek a földön.”
Hildegárd sok helyütt megfordult, s amerre járt, vigasztalt és bátorított. Betegek keresték föl, akik nemcsak anyai jó szót kaptak tőle, hanem cseppeket, keneteket, teákat, amelyeket a kolostorkert gyógynövényeiből készített.
Életét a derű és mértéktartó bencés aszkézis jellemezte. A szigorú vezeklésről ezt írta: „Az olyan föld, amit az eke össze-vissza szabdal, aligha fog rendes termést hozni. A túl szigorú aszkézis nem terem mást, csak büszkeséget. Mindent úgy kell elrendezni, hogy közben a szív öröme meg ne szökjék.”
Az apátnő hosszú élet után 1179-ben hunyt el. Nemcsak a rupertsbergi nővérek siratták, hanem messzi vidékek népei is. Anselm Grün bencés szerzetes így ír róla: Ő az a szent, aki kisegíthet bennünket korunk legfontosabb bajából, a mértéktelenségből. Csak akkor élhetünk igazán, ha van bátorságunk határokat húzni és elfogadni a mértéket. Hildegárd egész élete erre példa.
