„Megírtam azért, mert nagynevű püspökeink szelleme és jelleme nagyon kedves alakban jelenik meg az utódok előtt azokban a részint komoly, részint derült kiszólásukban, melyek bepillantást engednek az ő lelkivilágukba.” Ennél jobb jellemzését nehezen adhatnánk ennek a könyvnek. A szerző először röviden összefoglalja az egyházfők életének legfontosabb mozzanatait, majd nekilát a kis történetek ismertetésének. A Szombathelyi egyházmegye 1777-ben jött létre. Első püspöke Szily János volt. A templom építésénél az állványzaton járt, amikor figyelmeztette az egyik munkás: „Méltóságos uram, ne menjen feljebb! A püspök így felelt: Feljebb én már úgysem mehetek.”
Tóth József, ahol teheti, a forrásait is megadja, jelezve, hogy bár tréfás történetekről van szó, azért azok mégsem teljesen légből kapottak. Szabó Imrétől (1869 és 1881 között volt szombathelyi megyés püspök) kezdve több anekdotát olvashatunk, mivel a szerző őt és a következő főpásztorokat már személyesen is ismerhette.
Kedvcsinálónak álljon itt egy történet Hidasy Kornél idejéből (1882–1900). Egyszer Hidasy bemutatta egyik papját – aki meglehetősen „terjedelmes” volt – Schuszter Konstantin váci püspöknek, aki viszont igen cingár ember volt, mivel „sovány asztalt tartott”. Schuszter megkérdezte Hidasyt: „Mind ilyen jó kondícióban vannak méltóságod udvari papjai?” Hidasy püspök csak ennyit felelt: „Igen, kegyelmes uram, mert mi eszünk.”
(Tóth József: Emlékezzünk régiekről – Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi egyházmegye volt püspökeiről. Martinus Kiadó, 2014)
