Botos Katalin közgazdász
Mit várok a következő esztendőtől? Gazdasági szakértőként nem sok jót. Állampolgárként azt, hogy megindul egy más értékrendre épülő gazdaságpolitika. A rendszerváltás óta talán a legnehezebb évünket éljük meg 2010-ben. Nem biztos, hogy a GDP csökkenése fogja ezt tükrözni, mert abban a profit is benne van, s aki tud exportálni, annak lesz jövedelme, ha a világgazdaság kicsit meglódul. A lakosság életszínvonala bizonyosan jelentősen visszaesik. A belső piac mindenképpen beszűkül. Mindenképpen racionalizálni kell fogyasztásunkat – 100 forintból még mindig 10-et költünk italra, cigarettára!Mellesleg a nemzetközi élet kilábalása is törékeny alapokon nyugszik. A rendkívül éles ázsiai verseny mindenütt nehezíti Európában a foglalkoztatást. Nálunk is további munkanélküliség várható. Az az elgondolás, hogy járulékcsökkentéssel növelni lehet a foglalkoztatást, illúzió – s mindenképpen a lakosság jövőbeni nyugdíjának terhére történnék a dolog. A kormány gazdaságpolitikai mozgástere az eladósodás miatt igen csekély. A mai állam sokkal rosszabb helyzetben van, mint a húsz évvel ezelőtti. Akkor az államháztartás pénzügyi eszközei messze meghaladták a kötelezettségeit, mintegy két és félszeresen, hiszen létezett állami vagyon, ma viszont az eszközök a kötelezettségeknek csupán a töredékét (30-40 százalékát) teszik ki. A fennálló tartozásaink vagyoni fedezete eltűnt. Az állam tartozást visszafizetni csak adóbevételeiből tud. Ez szinte lehetetlenné teszi az adók csökkentését. Ráadásul tartozásaink külföldi valutában halmozódtak fel, nagyrészt a nemzetközi pénzügyi intézmények felé. Ennek visszafizetéséhez exporttöbbletben reménykedni irreális, a pénzpiacról felveendő kölcsönökből pedig drága lesz. Ha a gazdaságpolitika jobban figyel a közérdekre, megfogja a korrupciót, élni hagyja (!) a kisvállalkozásokat, ösztönöz a szövetkezésre, és elér valamit a külső adóssághelyzet konszolidálásában, akkor lassú változások talán elkezdődhetnek. Segítséget senkitől nem várhatunk: se külföldtől, se az államtól. Már az is jó lenne, ha nem akadályozna fokozódó bürokráciával és adóterhekkel. Például az ingatlanadóval. Családi, helyi, civil összefogásra és kezdeményezésekre van szükség! Mindehhez hosszú távú szemléletre és gyökeres erkölcsi változásra lenne szükség: a politikában éppúgy, mint életvitelünkben. „Ha meg akarjuk menteni a családot, forradalmasítani kell a nemzetet” – mondta Chesterton, a híres angol író. Én így fogalmaznék: ha meg akarjuk menteni a nemzetet, forradalmasítani kell önmagunkat.
