Körben a Margit-szigeten
Fülemüle (Fotó: Bécsy László)

Napsütötte meleg reggel volt, és harsogott a madárdal. Leültem egy padra, és számolni kezdtem magam körül az énekeseket. Daloltak a barátkák, csattogott az erdei pinty, egy kis kék cinege a fejem felett szólalt meg, gyönyörűen fuvolázott a sárgarigó, és legalább három helyről hallottam a fekete rigók flótázó énekét. Csak a fülemülék hallgattak. Éjszaka énekelhettek, és most csendben ejtőztek a bokrok között. De alig fújtam meg a hívogatójukat utánzó sípot, a legközelebbi nyomban megszólalt. Csattogni kezdett, olyan hangosan és olyan gyönyörűen, hogy nem volt szívem felállni a padról. Pedig tudtam, hogy a síp hangja a többit is megszólaltatja. Maradtam néhány percig. A kórus most már teljes volt, de váratlanul egy oda nem illő hanggal, a kis állatkert pávájának Indiát idéző nyávogó kiáltásával bővült.
Számban a síppal mentem tovább, és egymás után szólaltak meg a fülemülék. Csak a dísztavak környékén hívogattam őket hiába, pedig ott a korábbi években mindig tanyázott egy pár. Hiányzott a kerti geze, pedig nagyon számítottam rá. Ez a barátkánál kisebb, felül zöldessárgán árnyalt szürke, alsótestén világossárga madár csak későn, május első felében érkezik haza Afrikából, de vonulása még június elején is tart. Repertoárja hihetetlenül gazdag, nagyszerűen utánozza más madarak hangjait, kezdve a sárgarigótól, a tengelicen és a gyurgyalagok „prü-prü” hangjain át egészen a fürjkakas „pitty-palatty”-áig. Többnyire a magas fák lombkoronájában bujkál, keresi a hernyókat, és közben énekel. Egyszerű színezetű madár, de a torka aranyat ér.
Mindenfelé búgtak az örvös galambok, hernyóval a csőrében fiókáit etető széncinege szállt egy bokorra, rám nézett, aztán továbbrepült. Ahogy emelkedett a nap, és egyre melegebb lett, úgy csendesült a madárdal. Csak a barátkák énekeltek változatlan szorgalommal. Hallgattak a fülemülék, de amikor megfújtam a sípot, a legközelebbi nyomban megszólalt, csattogni kezdett. Május elején a tojók tojásokat melengetnek a bokor alján, az avarban épült fészekben, a hímek feladata a territórium őrzése, az esetleg közeledő rivális távol tartása. Nem tudták, hogy becsapják őket. A síp hangja tökéletes, ősz hajú öreg barátom készítette pulykacsontból, és adta nekem. Ő azóta már az égi erdőkben madarászik, de amikor tavasszal először fújom meg a sípot, mindig rá gondolok.