Legtöbbünknek ez ritkán sikerül. Hol a múlt fölött bánkódunk – értelmetlen „bárcsak másként történt volna…” típusú gondolatokkal gyötörve magunkat –, hol a jövő miatt aggodalmaskodunk, hol pedig egyszerűen elégedetlenkedünk azzal, amit elértünk, és másokhoz hasonlítgatjuk magunkat. Így telnek el napok, hetek, hónapok, évek – olykor egy egész emberi élet –, mígnem egyszer csak fájdalmasan hasít szívünkbe a felismerés: de hiszen elfelejtettem valóban élni… Szerencsés, aki még időben eljut ide, és nem kell elgyászolnia egy kapkodással és kétségbeeséssel teli életet… „Új kezdet! Meg kell tanulnunk minden napot, minden órát, igen, minden percet új kezdetként élni, páratlan alkalomként, hogy mindent megújítsunk! Képzeljük el, hogy minden percet új élettel várandósnak, minden napot ígéretekkel telinek érezhetnénk!” E lelkes és biztató mondatok Henri J. Nouwen tollából származnak, akinek ezúttal egy rövid meditációkat egybegyűjtő kötetét vehetjük kezünkbe az Ursus Libris Kiadó jóvoltából. A kötet mintegy párlatát adja az 1996-ban elhunyt holland katolikus lelkész, író, egyetemi oktató spirituális életről vallott gondolatainak, és – mint a valóban megérlelt lelkiséget hordozó legtöbb szöveg – igen egyszerűen, letisztultan fogalmaz legmélyebb emberi valónk tapasztalatairól: bánatról, sebekről, szenvedésről, fájdalomról, függőségről éppúgy, mint örömről, együttérzésről, háláról, megbocsátásról és elengedésről. „Sokszor a bánat kellős közepén felfedezhetjük az örömöt is. Életem legfájdalmasabb időszakaira úgy emlékszem vissza, mint olyan időkre, amikor egy nálam sokkal hatalmasabb lelki valóságra döbbentem rá, s ennek hatására a fájdalmamat reménység hatotta át. Azt is ki merem jelenteni, hogy bánatom volt az a hely, ahol megleltem örömömet.” Nouwentől mindez hitelesen hangzik, hiszen ő maga nemegyszer megjárta a lélek sötét éjszakájának bugyrait: túlhajszolt életmódjából fakadóan többször is eluralkodott rajta az idegkimerültség, az álmatlanság és a depresszió – ilyenkor kénytelen volt akár több hónapos pihenőt tartani. Élete utolsó és leghosszabb válságos időszakának fájdalmas, ámde lélekújító tapasztalatait később meg is írta A szeretet belső hangja című könyvében. Az Itt és most – A Lélekben élni című, nemrég megjelent kötet már egy olyan ember gondolatait adja közre, aki egyszer s mindenkorra megtalálta élete súlypontját – Istenben. „A valódi élet (…) az ittben és a mostban zajlik. Isten a jelen pillanat Istene. Isten mindig a jelen pillanatban van, legyen az a pillanat nehéz vagy könnyű, örömteli vagy fájdalmas.” Ez az Istennel átitatottság teszi lehetővé – sugallja Nouwen –, hogy a pillanatot a maga valóságában éljük meg: az ő arca fényében örüljünk, bánkódjunk, az ő erejével és szerető figyelmével öleljük magunkhoz sebeinket, és váljunk képessé mások fájdalmának együtt érző befogadására, és az istengyermekség tudatában készüljünk a halálra is, mely, hisszük, valódi születésünk napja lesz.
(Henri Nouwen: Itt és most – A Lélekben élni. Ursus Libris, Budapest, 2009)
