Frenyó Zoltán a következőket írja Prohászka Ottokár és a keresztény nemzeti újjászületés című tanulmányában: a püspök „az európai kultúra válságát a Római Birodalom hanyatlásához, elpusztítását az akkori barbárok betöréséhez hasonlítja. Felfigyel és rámutat viszont egy fontos különbségre. A régi barbárokat vonzotta az antik kultúra, a mai barbárok viszont megvetik a keresztény európai kultúrát. S leszögezi: »A mi problémánk: vagy kereszténység vagy bolsevizmus. A bolsevizmus a kultúra halála.« Ezzel állítja szembe a keresztény kultúra helyes felfogását, s jut el a szerző Prohászka jellegzetes üzenetéhez: az aktív, tevékeny, gyakorlati kereszténység elvéhez. A kötet első felében, a püspök életművében a kereszténység és a közélet viszonyát tárgyaló tanulmányok között Mózessy Gergely egyik írásában Prohászkának az első világháborúról vallott véleményét elemzi, a másikban pedig a püspök állítólagos zsidóellenességét tisztázza elfogulatlan, történészi szemlélettel. Orvos Levente Prohászka hatását vizsgálja Mindszenty bíboros életművére. Szabó Ferenc a huszadik század három szociális apostolának személyét állítja egymás mellé: Prohászkát, Kerkai Jenőt és Apor Vilmost. A kötet második része a püspök arcképéhez ad újabb adalékokat. Szabó Ferenc Prohászka Bibliához – mint tudományos forráshoz és az evangéliumhoz – való viszonyáról értekezik, illetve a püspök és Antonio Rosmini olasz filozófus, szent életű pap és rendalapító életműve között von párhuzamot. Szénási Zoltán Ottokár püspök művészetfilozófiáját, Sarnyai Csaba Máté pedig az új tudományágról, a valláspszichológiáról vallott nézeteit elemzi. A kötet jelentősen hozzájárul a huszadik század egyik legnagyobb magyar gondolkodója és lelki embere életművének kibontásához.
(Prohászka-tanulmányok; Székesfehérvári Püspöki és Székes-káptalani Levéltár – Székesfehérvár, 2009)
