Csakugyan: rózsakertésztől éjjeliőrig, nagyvárosi biztosítási ügynöktől falusi raktárosig és gázpalackok forgalmazójáig annyi civil foglalkozás szerepelt már az irodalmi életrajzokban! Pontosan úgy, ahogy az Úr szőlőjébe: a papi szolgálatra is a legkülönfélébb foglalkozásokból hívatnak el a férfiak…
Bobory Zoltán már esztendők óta tevékenykedett a katolikus egyház égisze alatt, a Székesfehérvár szívében működő Szent István Művelődési Ház igazgatójaként, amikor 2002-ben megjelent első prózakötete – s immár hatvanadik életévét betöltötte, amikor 2006-ban költőként is bemutatkozott. Ilyen kései (ám nem megkésett!) kezdés mellett a szerzőt különösen is „várja a munka a kertben”. Legújabb műve, a már címében is vonzóan lírai Vonókéssel eleven fát a harmadik verseskönyve. A megkezdett út hűséges folytatása – tömören így összegezhető e változatos versanyag. A vigasz felmutatása mindazoknak, akiknek „van fülük a hallásra”: Mégis megölelsz, Istenem! / Mint ki arra érdemes, / csitítgatod csendesen / csorbult, fénytelen lelkemet – írja egyik költeményében. Élők és holtak szólongatása, a természet sóvár szeretete, a társadalom és a politika visszásságainak értő humorral fricskázása: mind-mind Bobory költészetének pillérei. S e támaszokon szilárd, oltalmazó kupolaként magasodik a hit – egy elkötelezett, nemes ügyeket mozgató, csupa szív ember megélt hite. Ezért sem véletlen, hogy a könyv a székesfehérvári Egyházmegyei Hivatal támogatásával jelent meg.
(Bobory Zoltán: Vonókéssel eleven fát – Vörösmarty Társaság, 2009)
