Konstans hadiállapot

Az előző alkotásával (A bombák földjén, vasárnap, 22.15, M1) 2009-ben hat Oscar-díjat nyert rendezőnő nem is tesz mást, mint — a tengernyi dokumentumot és visszaemlékezést átolvasó Mark Boal forgatókönyvíróval közösen — a kíméletlen valóságot láttatja. S mivel ez manapság minden feltevésnél provokatívabb, a tavaly elnökválasztásra készülő Amerikai Egyesült Államokban máris magasra csaptak az indulatok. Kifogásolták például a filmben látható kínzásjeleneteket, szőrszálhasogató jogászkodást kezdve arról, hogy a fogoly fejének vászonzsákba húzása, majd vízzel locsolása, illetve levetkőztetése vagy „kutyasétáltatása” kínzásnak vagy pedig csupán „fokozott vallatási módszernek” nevezhető-e. Elhangzott az is, hogy a film „nem elég patrióta”, s hogy „kampánysegítség Obama újraválasztásához”. A címét katonai szakkifejezésből (mely a Bin Laden-rajtaütés éjféli fél egyes időpontját jelöli) merítő filmet megtekintve magunk számolhatunk le az oktondi bírálatokkal, hiszen Bigelow jóvoltából a „9/11” utáni terroristamozik talán legkiemelkedőbb darabja született meg. Hogy az alkotók minden értelemben kerülni kívánták a csillagos-sávos amerikai patriotizmust, arról már a kezdőjelenetben meggyőződhetünk: dramatizált képsorok helyett fekete vászonra meredve halljuk a merénylet áldozatainak kétségbeesett telefonhívásait. A film ezután a főellenségnek kikiáltott al-Kaida-vezér, Oszama bin Laden elleni évtizedes titkosszolgálati hajsza lassú krónikájába kezd, melynek középpontjában a célért fokról fokra mindent feladó ügynöknő, Maya áll. Jessica Chastain szuggesztív alakítása olyan karaktert formáz, aki a kínzásokat látva eleinte viaskodik empátiájával, ám érzéseit idővel elnyomja, s végül cinikus apátiával immár maga vezeti a vallatásokat. Szívós, főnökével is konfliktust generáló eltökéltsége végül sikerre vezeti a nyomozást, ám fokozódó megszállottsága ijesztően hasonlít az iszlám terroristavezérek könyörületet nem ismerő fanatizmusához. A fullasztó, sivár irodákban és lepusztult vallatóhelyiségekben, meghatározhatatlan napszakokban játszódó cselekmény mindegyre a nyugtalanító kérdést erősíti: különbek vagyunk-e deklarált ellenségeinknél? Az új háború ugyanis nem rakétákkal, nyílt frontvonalakon, hanem végtelen adatelemzésekkel, politikai alkukon át, ám erkölcsi skrupulusok nélkül folyik. Az arctalan ellenséggel szemben folytatott harc morális igazolása mélyen képmutató lenne, így szereplőink nem is próbálkoznak ezzel. Inkább rezignáltan konstatálják a hétköznapokat kollektív paranoiával beárnyékoló hadiállapot állandósulását.
A mindvégig dokumentarista alaposságú film megkoronázását, a valós időben leforgatott éjszakai rajtaütést figyelve megállapíthatjuk, felesleges mindenféle összeesküvés-elmélet: a valóság a legvadabb teóriáknál is felkavaróbb. Kathryn Bigelow legnagyobb érdeme e valóság, a háború testet-lelket nyomorító hatásának bemutatása. A hamis politikai korrektség szószólói pedig csak feszengjenek. Van rá okuk.
(Zero Dark Thirty
— A Bin Laden-hajsza;
amerikai film, 2012, 157 perc)