Könnyű a csillagoknak

Különös törvény, mint a köröké, melyeket lehet szűkíteni, s e szabályos térségekben elhelyezni embereket, eseményeket. Valakinek valahol van helye, legfeljebb áthelyezik egy tágabb körből a szűkebbe, vagy fordítva, ilyen-olyan diszpozíciót kap, hogy egyházi nyelvvel éljek. Mostanában erre gondolok a fenti csillagok körét figyelve. Kassziopeia – Androméda anyja villog a fejem felett, az ókori mitológia két személyének csillagzata. Még a fenti messzeségben látszanak, hiszen összetartoznak. Akkor miért sóhajtozott Tóth Árpád, ugyancsak a csillagokat lesve: „Ó, jaj, az út lélektől lélekig! / Küldözzük a szem csüggedt sugarát, / S köztünk a roppant, jeges űr lakik!” Igen, ilyenek vagyunk, s míg kimondjuk az idézett sorokat, az előző is eszünkbe jut: „Ó, jaj, barátság…” Az embert oly közelről érintő érzékenység. Főleg akkor jajdul meg, ha akárcsak egy kicsi kést is belénk döfnek. Vigaszul ennyit mondhat a halandó: könnyű a csillagoknak. Törvényeik végtére nem változnak, s az embert legtöbbször érdeke, önzése forgatja, így aztán szűkebb vagy tágabb kör része, mégis magára marad. Kimondott szavak nem elegendők a közelséghez…

Már kiesve a szűkebb körből az égi tájak csillagait érzem közelebbinek. Ezek hűségesebbek, és nem várnak semmit. Talán csak hogy esténként végigballagjak az erdő alatti fehérségen, és a holdfénynél megcsillanó őszi virágokkal beszédbe bocsátkozzam: – Mi újság, mulandó társak? Azért még nem keseredünk el, ha elhagynak – így vagy úgy, a közelebbi társak: titeket az őriző lombok, csipkebokrok árnyai, engem meg mások. A csuda tudja, ki mikor, mivel bánt meg valakit. Lehet, hogy csak ők mondják vagy tudják így, és a háttérben valójában lélekárnyak gömbölyödnek…

Nézem, ismét nézem a csillagokat az útkanyarban, ahol még lezártabbnak, s ugyanakkor tágabbnak látszik a messzi boltozat. A cseh szimbolista, Btezina néhány sora jön elő: „Elhallgattak a szellők, a vizek engedelmes tükrökké simultak el, / és a láthatatlan csillagok, mint a tündöklő tengerek hideg hullámaiban / kialvó tüzek lángoltak és susogtak felettem…”
Alighanem most a vizek törvényét kell követni, az engedelmes tükrökét. A szűk körök maradjanak a vizek alatt, ki törődik velük!