Konferenciát tartottak a Jézus-imáról
Fotó: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

 

A főiskola rektora, Várnai Jakab OFM köszöntötte az intézmény nagyelőadójában tartott Jézus-ima konferencia résztvevőit: papokat, szerzeteseket és világiakat.
„Böjti konferenciára gyűltünk össze. Éhségünk hozott ide minket: belülről ízlelni a dolgokat, Isten Igéjét.” Ha így közelítünk Isten szavához, egyre jobban kirajzolódik előttünk egy arc: Jézusé. Ez a konferencia meghívás egy találkozásra – hangzott el a rendezvény egyik szervezője, Baán Izsák OSB bevezetőjében.
Első előadóként, Dicsőítsétek meg Istent testetekben! címmel Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita többek között arról beszélt, hogy a helyes imádság az az emberi tevékenység, amely átemel Isten országába – miként az ikon.
Paisziosz Larentzakisz archimand­rita, érseki vikárius Szenthegyi Szent Paisziosz atyáról (1924–1994) tartott előadást görögül, Nacsinák Gergely András ortodox pap tolmácsolásában. Boldog emlékű Paisziosz atya szigorú életet élt a Sínai-hegyen, majd Athosz szent hegyén, böjtölve és imádkozva. A nevéhez fűződő csodák miatt elismerték szentségét: ünnepét július 12-én tartják. „Az imádság az a légkör, amelyben a lélek él” – hangzott el az érseki vikárius előadásában.
A bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor szerzetese, Baán Izsák OSB Ízlelni a szeretet édességét című előadásában Szír Szent Izsáknak az imán túli imáról szóló tanításáról beszélt. Szír Szent Izsák a VII. században, a Perzsa-öböl déli részén, Katarban született, színes, de háborúk és hitviták szabdalta világban, nyugtalan és törékeny keresztény közösségben. Püspöki kinevezése ellenére remeteségbe vonult. Miután megvakult, szerzetestestvérei másolták tanításait, melyek „tele vannak édes tanítással”. Stílusa elemi, egyszerű, mélyről jövő, lényegi beszéd, amely mindig az Isten utáni vágyakozásról és az imádságról szól.
„Imának nevezzük szívünk minden titkos beszélgetését, minden, a Lélek dolgára fordított figyelmet, minden arra való törekvést” – írta Szír Szent Izsák. Az imádsággal kapcsolatban egy olyan elérhető állapotról, határhelyzetről szól, amelyen keresztül az ember minden pillanatban beléphet az Istennel való közösségbe. Úgy határozza meg az imát, mint a fokozatos önkiüresítés folyamatát, három lépcsőfokban: az első a kereséstől a jelenlétig tart; a második a tiszta ima, amely felülemelkedik a gondolatok szétszórtságán; a harmadik pedig a nem ima, vagyis az imádságon túli állapot. Ez utóbbi szerzője maga a Szentlélek: az ember nem aktív, csak eltölti az ámulat.
In infinitum ire: Areopagita Szent Dénes Isten megközelítéséről című előadásában Vassányi Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára arról beszélt, hogy Isten megközelítése Szent Dénes tanítása alapján két módon lehetséges: teológiai úton és az imádság útján. Minthogy a teológia Isten végtelensége folytán legvégső fokon lehetetlen, Istent megtalálni talán éppen úgy lehet, hogy nem megyünk a végtelenbe – hangsúlyozza Dénes. Számára az istenismeret alá­merítkezés Istenbe. Isten megismerése helyett magát Istent adja a hívőnek.
Ugyan nincs benne a jezsuita hagyományban a Jézus-ima, de számos eleme konvergál ahhoz – fogalmazott Lukács János SJ az Imádság és Jézus neve a jezsuita hagyományban című felszólalása elején. Az egyik ilyen elem a jezsuiták által ismert és alkalmazott imaforma, Jézus nevének mintegy sóhajtásszerű imában való kimondása – fejtette ki Lukács János. Ezenkívül a szív csöndességének imáját említette: a Szent Ignác-i lelkigyakorlatos út az értelmet és az érzelmeket is gyakorlatoztatja, hogy a dolgokat belsőleg érzékelve és ízlelve egyre közelebb vigyen Jézushoz, s ott tartson Jézus személyénél.
A Jézus-imának leegyszerűsítő hatása van – elmélkedett Neved mint kiöntött olaj című előadásában Jeges Mirjam kár­melita perjelnő. – Megtart a jelenlétben, és elvisz a csendbe. Mint a gyöngyhalász kezében a nagy kő: elvisz a mélybe. Minden ima ajándék, elsősorban Isten kegyelmén nyugszik, s az emberi erőfeszítések eszközök csupán, hogy befogadjam Isten ajándékát. Az egyszerűség nem kiindulópont, hanem eredmény. Bizonyos értelemben állandóan imádkozom, csak nem ébredek tudatára. A Jézus-ima olyan, mint egy nagy fúró, amely áthatol lelkem megkövült rétegein, egészen addig, ahol Jézus lakik. Isten arcának megismerése a cél, Krisztus arcának fényében látok rá önmagamra.
Görföl Tibor teológus Magány és figyelem – A Jézus-ima változatai a XXI. században címmel monasztikus életet élő szerzőket mutatott be, akik a Jézus-imát, annak mai változatát vették alapul és építették be az életükbe, közösségépítő tevékenységükbe. Az előadó elsőként Thomas Merton trappista szerzetesről beszélt, aki a kontemplatív örökséget folytatva a magány jelentőségét hangsúlyozta: igazi belső közösségre lépni egymással csak azok az emberek tudnak, akik képesek Isten előtt magányosak is lenni. Megkülönböztetve az emberben rejlő hamis én és az igazi én kettősségét arra figyelmeztetett, hogy amíg hamis énünk hazugsága szerint létezünk, addig nem tudunk igazi kapcsolatba lépni sem önmagunkkal, sem Istennel.
A kanadai John Main OSB az ismétlésen alapuló imamódra épülő közösség szervezésébe kezdett az 1970–1980-as években. Tapasztalatai szerint ez az imádság mint létforma közösségben valósítható meg. Laurence Freeman OSB meggyőződése szerint az ismétlésnek megtisztító hatása van. A Jézus-ima Jézus imája: aki ezen imát végzi, az Jézus imádságába szeretne belépni. Basil Pennington, majd William Meninger trappista szerzetesről is szót ejtett az előadó. Meninger a kontemplatív életstílus lényegét a következőkben látja: úgy élni, hogy az ember folyamatosan tudatában van Isten jelenlétének, és elfogadja a repetitív ima következményeit. Görföl Tibor végül a trappista Thomas Keating A Lélek gyümölcsei és ajándékai című könyvében is megfogalmazott felismeréseiről beszélt: aki a belső imádságot gyakorolja, annak új mondanivalója, ismeretei lesznek Istenről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.