Más alkalommal, teológushallgatók társaságában – író-olvasó találkozón – valaki arról érdeklődött, hogy milyen legyen a jövő lelkipásztora, akinek valamiként hasonló a hivatása a költőéhez.
A válasz: „Továbbra is terelgesse a nyájat, ahogy eddig, legyen erős bot a kezében.” Nevetett, és hozzátette: „Azért ne felejtse, hogy ő is jó pásztor.”
A játszó ember tipikus megtestesítője volt. Olykor a legkomolyabb versében is van egy csipetnyi „komolytalanság”, ami persze a természetéből fakadt, és ezzel is őszinteségére nyert igazolást. Meditációját és vallomását a vers születéséről írta. Egy helyütt a Fű, fa, füst jól ismert versére tereli sorait: „…a vers háromszavas címe és egyúttal refrainje pólyáskorom egyik legelső mondókája volt, és ekörül kezdett kristályosodni a leendő költemény. Ez a csíra hamarosan magába olvasztotta egy diákkori versvázlatomat; a következőt: Valamikor a székek, asztalok / nagyok voltak, nagyon nagyok, / sétálhattam az asztal alatt… / …Mikor kicsi voltam, / éles határok / különültek bennem / a dolgok közé, / kettős bugyrokból állt az élet: / ajtó és ablak, / huszár és baka, / lepke és virág. Nyilván a gyermekkori lelkületről szóljon a vers, a fogalmak rendeződéséről…”
Aztán „megtoldódott a vázlat”. A gyermeklélek a kamaszkorban túllépett az eddigi tapasztalatokon, így született meg egyik csodának mondható verse, az Öregek, a gyermekrészvét könnyes gyöngédségével. Elküldte – mint mondta – Kodály mesternek. „Először nem tetszett a versem, később már tetszett a versem.” Most is a fülemben csengenek a költő gyermekre valló szavai.
Ott vagyok ifjan, Vácott a hangversenypódiumon, a Vox Humana Énekkar tagjaként. Maklári József karnagy úr kézmozdulatára megszólalnak a férfihangok Kodály mesterművéből: Oly árvák ők mind, az öregek.
Elvész az idő, messzeségbe mosódnak az évek, évtizedek. Hajnal ujja ébreszt késői elalvás után. Folytatom a félbeszakadt szólamot: Olyanok ők, / mint ki utazni készül / és már csomagol…
Mi maradt ki, mi szakadt félbe? Át kell gondolni mindent, ami vádol, ami csak az én titkom, mégsem csak az enyém…
