A nép egyszerű fia ezzel arra az esztendőre ki is pipálhatta a könyvolvasást, hiszen egy tavalyelőtti felmérés szerint Magyarország felnőtt lakosságának fele évente egyetlen árva könyvet olvas el. Jó esetben. Ama ceglédi, időközben talán tisztes családapává érett fiúnak az újabban Gutenberg-galaxis néven emlegetett csodából: a könyvek világából arra az évre egy ütős kis horror jutott. Ki így, ki úgy.
„Egyetlen” könyvünk éppenséggel nekünk, keresztényeknek is van, a Könyvek könyve – szép is lenne, ha mindannyiunknak valóban személyes közünk lenne a Bibliához. S persze más könyvekhez is, és nem kizárólag a lelkiségi műfajból. Őszintén irigylem Hamvas Bélát, aki egyik esszéjében a legnagyobb természetességgel írja, hogy „az ember élete során elolvas néhány ezer könyvet, de személyes viszonya csak néhány tucattal alakul ki”. Házi feladat: lajstromba szedni, hogy engem mely könyvekhez fűz életre szóló viszony.
Nemcsak Isten útjai kifürkészhetetlenek, de a könyvekéi is. Amikor Krisztus előtt 48-ban (vagy 47-ben) leégett az alexandriai könyvtár, félmillió tekercs semmisült meg, az ókori világ teljes tudása. És joggal hihetjük: a lényeg mégsem enyészett el. A könyvek – a lengyel költő, Czesław Miłosz szavaival – „dacolnak az ég alját nyaldosó tűzzel, a felrobbantott várakkal, a nomád törzsekkel. Vagyunk, hirdetik még akkor is, ha lapjaikat kitépkedik éppen, vagy betűiket sercegő lángnyelvek nyaldossák. Igen, ezerszer maradandóbbak ők nálunk.”
Az olvasók útjai is kifürkészhetetlenek, ők is túlélnek. Hiszen igenis vannak olvasók, és minden ellentétes hatás dacára versolvasók is szép számmal akadnak. Aki hatásvadász módon azt kérdezgeti, hogy „ugyan ki olvas manapság verset?”, az a saját, versek iránti közönyéből indul ki – ne válaszoljunk neki, ne is törődjünk vele. Az ország könyvtárait, iskoláit, művelődési házait költőként járva tapasztalom: minden verseskönyvnek megvannak az érdeklődő vásárlói, csak fel kell kutatni őket. A költészet napja (József Attila és Márai Sándor születésnapja), vagyis április 11. seregnyi rendezvénye, többek között a pesti Mikroszkóp Színpadon tartott versmaratoni felolvasás idén is azt üzente: lehet, hogy kevesen vagyunk, de vagyunk – a költészet él, a könyv él, a remény él. Kalandra fel!
