Kölcsey-látogatóban

Éppen a görög bölcseletről írt ragyogó esszéje „térül elém”, mivel napjaink problematikus, valóságosan kifosztott pedagógiájában meg kellene találnunk az egyensúlyt. Akkor, amikor az ifjúság jó része üres tarsollyal nem a szellemi, hanem az anyagi javak bőségét akarja. Nos, Kölcsey ezzel állt elő: „A filozófia tárgyai a religio (vallás) tárgyaival eredetképpen egyre mennek ki. Isten, világ, lélek, erkölcsiség, boldogság: ezek azok a pontok, amelyek körül a nyugtalan ész örök mozgásban bolyong; s melyekre nézve a religio bennünket megnyugtatni a filozófia pedig megelégíteni törekszik.” Egyértelmű okfejtés, párhuzam, amely manapság is ugyanazt nyújtja, mint korábban nyújtotta egy minden formában reformot kívánó nemzetnek. Bár nem voltak sokan a fő szóvivők – Kölcseyt is beleértve –, de eljuttatták a közvéleményt az egészséges észleléshez. Amit a gondolkodás, a szellemi törekvés jelent, felülmúl minden érdeket. Hogy a pedagógiában is a bölcselmi tájékozottság az első, erről a modern Európa tudhatna a legtöbbet. Az aggály csak az: milyen Európában élünk? A sokat szerző ember a cél. Az ügyeskedő, a legnemesebb eszméből is hasznot húzó. Hazudik, ha kell, a vallás nevében is. Ó, idők, ó, erkölcsök – sóhajtoztak már korábban is, de mostanában is még sokan az időt hozzák fel, jelesül annak esetlegességét.

A neveléshez egy élet sem elegendő, hiszen ha valaki komolyan veszi a Kölcsey által felsoroltakat, tudja: miféle dimenziók közt kell megszerveznie programjait, amelyekből sokat követelve önmagától lesz csupán eredményes. De hát ez törvényszerű: családban, iskolában, közösségek bármelyikében. Aki ekként gondolkodik: bölcs, és akkor nem hiányozhat életéből Isten, lélek, világ, de akkor csupán így, egy csokorban, mert ekként határozta el a teremtés kezdetén mindannyiunk irgalmas Atyja.