Kódexek, corvinák, hagyatékok
Fotó: OSZK

 

Pezseg az élet és a szakmai munka az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). Jóformán nincs hét, hogy ne érkezne valamilyen hír vagy invitálás a szerkesztőségbe a nemzeti gyűjteménytől. Évfordulós emlékezések, nagy kiállítások és kamaratárlatok, konferenciák, beszélgetések, könyvbemutatók… Az OSZK ma egy XXI. századi kulturális agora; ismeretterjesztésre nyitott, értékmentő intézmény, ahol ezer év írott és nyomtatott kincseit őrzik, kutatják és tárják az érdeklődő nagyközönség elé. Boka László irodalomtörténésszel, tudományos igazgatóval a közelmúlt eredményeiről, jelenleg futó projektjeikről és ígéretes terveikről beszélgettünk kódexek, corvinák és hagyatékok tükrében. Budavári pillanatkép.

– Könyvtárunk igen komoly kutatóintézetként működik a magyar könyv- és művelődéstörténet, valamint az irodalomtörténet és a történettudomány terén. Az igazgatói munkám mellett egy könyvkiadót is vezetek, amely ezen eredmények közzétételére „szakosodott”, hogy úgy mondjam. Mindemellett a nemzeti intézmény múzeumi funkciókat is ellát, alapítása óta kiállítóhelyként is működik. Évente legalább két nagyobb tárlatot rendezünk, amelyek a kincseinkre, kutatói gárdánk felfedezéseire, eredményeire épülnek. Az elmúlt évtizedben ilyen volt például a Biblia Sacra Hungarica, aztán a „Látjátok feleim…” Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század végéig című kiállítás, a Heckenast-tárlat, számos évfordulós kiállítás, köztük Weöres Sándor vagy Jékely Zoltán emlékére, a Propaganda az I. világháborúban kiállítás, vagy éppen a most látható, az Arany-bicentenárium alkalmából megnyílt tárlat, illetve az 1921 és 1944 között készült magyar hangosfilmek plakátjait bemutató összeállításunk. Kivételesen gazdag, szerteágazó és sokszínű ez a nemzeti gyűjtemény, amelynek őrzése és tudományos irányú-igényű feltárása ránk bízatott. Mindig akad valami újdonság; utalhatok például az ezeréves, néhány éve előkerült késő antik, latin nyelvű illusztrált pergamentöredékünkre, az Apollonius pictusra, egy-egy frissen fellelt, lappangó kéziratra, akár corvinatöredékre, egy Vaszary-kárpittervre, vagy a nemrég felfedezett Mozart-kéziratra, A-dúr szonátájára, amelynek – bizonyára emlékszik rá – óriási sajtóvisszhangja volt.

Folyamatban van a gyűjtemény legféltettebb darabjainak vizsgálata, elemzése, illetve szélesebb körű megismertetése, népszerűsítése és közreadása. E törekvések jegyében a Pannonhalmi Főapátsággal közösen elkészítették az Ernst-kódex fakszimile kiadását.

–  A tavalyi esztendő nemcsak 1956, hanem Szent Márton emlékéve is volt. Az utóbbi kapcsán konferenciaszervezés, kiállítás és könyvkiadás hármas céljával együttműködtünk Pannonhalmával és az ELTE bizonyos kutatóival, de főként az előbbivel, hiszen a főapátság koordinálta Szent Márton születésének 1700. évfordulóján az emlékévet. Az OSZK kutatóműhelyeinek egyes munkatársai is előadók voltak a Szent Márton öröksége című szimpóziumon. Az érdeklődők ezt követően három hónapon át Pannonhalmán tekinthették meg a könyvtárunkban őrzött unikális Ernst-kódexet, amely Sulpicius Severus Szent Márton püspökről szóló írásait és a Szent István-legendák legkorábbi fennmaradt szövegét tartalmazza. A bencés testvérekkel már a kezdetekkor elhatároztuk, hogy megjelentetjük a kódex teljes hasonmás kiadását is, kiegészítve egy tanulmánykötettel. A fakszimilét és a kiegészítő kötetet idén tavasszal mutattuk be.

Az Ernst-kódex „kivesézése” után most júniusban a Pray-kódexről szóló előadásoknak és szakmai tanácskozásnak adott otthont az OSZK. Miért ez a témaválasztás?

– Kisebb műhelykonferencia-sorozat indult Horváth Iván vezetésével, aki egy kutatóprojektet is elnyert a teljes Pray-kódex feltárására, „újragondolására”. Természetes volt, hogy helyet adtunk a nyitókonferenciának, hiszen a Halotti beszédet is tartalmazó Pray-kódex talán a nemzeti könyvtár legfontosabb darabja, Horváth Iván szerint egyenesen Közép-Európa legféltettebb korabeli kincse. Már a nyitószimpózium is érdekes adalékokkal szolgált például azzal kapcsolatban, hogy a Pray-kódex története során milyen beavatkozásokon esett át e do­ku­men­tum­együttes, hogyan változott-cserélődött a benne található „füzetek” sorrendje. Művészet-, könyv-, irodalom- és vallástörténeti szempontból, a legmodernebb technikák alkalmazásával vizsgálják e több mint nyolcszáz éves kódexet. A háttérben egyébként szakmai vita folyik arról is, hogy valójában mikori ez az írott emlék, ugyanis erről sincsenek pontos információk. A tudománytörténetben van egy fő csapásirány, egy mindmáig elfogadott, de időközben felmerültek új tények, amelyek ezt megkérdőjelezhetik. Intézményünk elismert kodikológus szakértője, Madas Edit akadémikus professzor asszony, valamint művészettörténész kolléganőnk, Boreczky Anna révén közvetlenül is kapcsolódtunk e feltáró munkához a konferencián, melynek végső célja, hogy egy „kommentárkötet” kíséretében – az említett Ernst-kódexhez hasonlóan – megjelenhessen a Pray-kódex is, ugyanis ennek sem létezik fakszimile kiadása.

Hol tart a corvinakutatás? Úgy néztem, az interneten is egyre bővülő anyag jelenik meg a világon szétszóródott budavári Bibliotheca Cor­vi­ni­ana digitális összegyűjtésével és hozzáférhetővé tételével kapcsolatban.

– A nemzeti könyvtár tudományos műhelyeiben ez az egyik legfontosabb munkaterület. Jelenleg harmincöt corvinát őrzünk a magyarországi reneszánsz legjelentősebb könyvészeti és művészettörténeti emlékeiként. Az Itáliától az Amerikai Egyesült Államokon át Törökországig különböző könyvtárakban, gyűjteményekben fellelhető, egykor Mátyás könyvtárának részét képező kódexek digitális úton történő összegyűjtése immár tizenöt-húsz éve tartó kiemelt programunk. Két éve Milánóban, a világkiállításhoz kapcsolódóan is zajlott egy corvinákkal foglalkozó konferencia. Az ezt összefoglaló könyv – kiváló kutatónk, Zsupán Edina szerkesztésében – augusztusban jelenik meg az Ex Bibliotheca Corviniana könyvsorozatunk negyedik köteteként. Ami még ennél is fontosabb, hogy egy nagy corvinakiállítással készülünk; a budai műhelyben született kódexeket bemutató tárlat jövő márciusban nyílik, és terveink szerint júliusig lesz megtekinthető. Az OSZK informatikai megújulását szolgáló nagy projektünk keretében 2018 végére elkészülhet az az internetes portál, amelyen a corvinákkal kapcsolatos minden érdemi információ megtalálható lesz. Hazai és külföldi kutatókkal együttműködve további ehhez kapcsolódó projektek is indulnak. Mint tudja, a történelem viharai során Magyarországról elkerült corvinák közül néhányat már sikerült visszaszerezni és hazahozni. Rendkívüli érdeklődés kísérte 2014-ben A szultán ajándéka – Négy corvina a Szeráj könyvtárából című tárlatot is, amely azon kódexeket mutatta be, amelyeket 1869-ben Abdul Aziz szultán ajándékozott Ferenc József császárnak. Bízom abban, hogy a 2018 márciusában nyíló corvinakiállításunk még nagyobb sikernek örvend majd.

Térjünk vissza egy kicsit azokra a meglepetésekre, felfedezésekre, amelyekre a beszélgetésünk elején utalt. Mit emelne ki az elmúlt években talált különlegességek közül?

– Tudományos igazgatóként büszkén mondhatom, hogy a könyvtárnak mintegy hatvanöt fős kutatói gárdája van, olyan munkatársak, akik munkaidejük egy részében vagy egészében kutatással, tudományos igényű állományfeltárással, retrospektív nemzeti bibliográfiai munkálatokkal foglalkoznak. Fiatal kutatóink mellett harminchét PhD vagy a fölötti tudományos fokozattal rendelkező kutató, egy akadémikus és öt MTA-doktor biztosítja kutatóintézetünk rangját. Arra is büszke vagyok, hogy munkatársaink a könyvtörténettől a sajtótörténeten, a ko­di­ko­lógián, az irodalom- és történettudományon át a hun­ga­ri­ka­ku­ta­tásig számtalan területen tevékenykednek. Van az MTA-val közös kutatócsoportunk, más munkatársak egyetemi műhelyekkel dolgoznak együtt. Az egykori 1956-os Intézet történész kutatói is immáron hozzánk tartoznak, s természetesen oktatói tevékenységet is folytatunk. Nagyon gazdagok az úgynevezett kü­lön­gyűjteményeink anyagai is – a térképektől a kéziratokig, a színháztól a zenetörténetig és a plakátokig. Az említetteken túl egy kötéstáblából előkerült egy több száz éves, héber mikroírásos kézirat, néhány éve egy Ady-verskézirat, a Májusi zápor után, leg­utóbb pedig, éppen pár napja, a Múzeumok Éjszakáján mutattunk be egy nemrég megtalált autográf Ady-levelet…

A kézirattár gazdagságából merít a jelenlegi Arany-kiállításuk is.

– Fantasztikus kincseket őrzünk. Elég csak a Himnusz és a Szózat kéziratára, Kossuth könyvtárának anyagaira vagy a teljes Babits-hagyatékra utalnom. Arany János-relikviákban sem szűkölködünk; április 28-án nyílt meg az ezek egy részét bemutató bicentenáriumi tárlatunk „Más csak levelenként kapja a borostyánt…” címmel. November végéig megtekinthető nálunk többek között a Toldi-trilógia, a Családi kör, a Hídavatás, a Vörös Rébék és a Buda halála kézirata, Petőfi Sándor Aranyról és a nagyszalontai Csonka-toronyról készített rajza.

A nemzeti könyvtárban betöltött vezetői feladatai mellett mennyire tud elmélyülni saját kutatásaiban? Úgy tudom, ott is szép eredmények születnek. Melyek állnak legközelebb a szívéhez?

– Alapvetően XX. századi magyar és erdélyi irodalomtörténettel, valamint összehasonlító irodalomtörténettel és irodalomszociológiával foglalkozom. Ha már a felfedezéseknél tartunk, egyetlen témát emelnék most ki: Filep Tamás Gusztávval közösen 2014 óta szerkesztünk egy hézagpótló könyvsorozatot Kuncz Aladár munkásságának feldolgozása, közreadása érdekében. Ő – mint ahogyan a legtöbben ismerik, a Fekete kolostor szerzője –, a Nyugat hagyományainak ápolója, értekezőként, szerkesztőként azonban a két világégés közötti erdélyi magyar irodalom egyik legfőbb alakja, akinek a teljes életművét igyekszünk most feltárni. Eddig három kötetet jelentettünk meg tőle, őszre tervezzük a negyediket. A harmadik kötet már egy igazi csemegét is az olvasók és a szakma elé tárt, mert abban Juhász Andrea, a kötet szerkesztője egy olyan regénytöredéket mutatott be, amelyről mindeddig senkinek sem volt tudomása. Kuncz Felleg a város felett című regényhármasáról van szó, amelyről a szakma is azt gondolta, hogy a szerző korai halála megakadályozta a második, illetve a harmadik regényrész elkészültét. Most kiderült, ezekből hosszas részletek találhatók a Kézirattárunk egyik értékes, ám mindmáig feltáratlan hagyatékában, Jancsó Elemér kolozsvári irodalomtörténészében. Másfelől a XX. század eleji magyar irodalom, az „irodalmi modernség” széles aspektusai érdekelnek, többek között Ady, Babits, Juhász vagy éppen a „holnaposok” hagyatékai révén. Szülővárosomban, Nagyváradon is gyakran megfordulok ezek kapcsán. Az ottani irodalom és nyomdászat négyszázötven éves történetét bemutató hézagpótló kötetet Emődi András barátommal szerkesztettük, s nemrég jelentettük meg az Argumentum Kiadóval közös vállalkozásban. Kuncz mellett régóta foglalkozom Bánffy Miklós irodalmi működésével, s az irodalomszociológiai irányok mentén értelmiségi karriertörténetekkel és írócsoportosulásokkal is. Az OSZK-s feladatköreim révén jelenhetett meg ugyanakkor a Propaganda az I. világháborúban című díszkiadványunk, amely a hasonló címet viselő kiállításunk tanulmányokkal bővített bilingvis katalógusa, s amely néhány hete Szép Magyar Könyv elismerést és Antall József-emlékdíjat is kapott. Az utóbbi kötetet ifj. Bertényi Ivánnal közösen szerkesztettük. Valójában nehezen tudnék választani a különböző munkáim közül, a legkedvesebbek számomra mindig az éppen aktuális kutatásaim, projektjeim, s feltárásra, feldolgozásra váró terület még bőségesen akad.