Köddel indult,

A nádas részben egy bar­kóscinege egészen közel csicsergett, de vörösbegy-, énekesrigó-, királyka- és zöldikehangok jelezték, hogy mások is bujkálnak a sűrűben. A köd fél tizenegy tájban szállt fel, és attól kezdve kék ég, napsütés, szélcsend – igazi kirándulóidőnk volt. Még a bokrosnál cserregni kezdett egy ökörszem, és ahogy odanéztem, egy piros hecsedlivel teli vadrózsabokrot pillantottam meg. Fagy itt még aligha volt, de néhány bogyó azért már megpuhult, jót csemegéztem belőlük.
A távolban vadászat folyt, valószínűleg ez riasztotta meg azt a kis túzokcsapatot, amely azután egészen közel, alacsonyan repült át előttünk. Zoli nagyszerű fotókat készített róluk. Andris egy, az én szemeimnek nagyon távoli rétisast vett észre, azt a gatyásölyvet viszont, amelyik nem sokkal később viszonylag közel körözött a magasban, már én is jól láthattam. Az ürgés domb felé menet egerészölyvek szálltak el az út menti fákról, nagy ugrásokkal őz szaladt át előttünk, kékes rétihéja repült alacsonyan a legelő felett, és láttunk négy foglyot is. Az ürgés domb lakói már pihennek, eltömték a lyukak bejáratát is, és odalent talán a tavaszról álmodnak. Amíg egy nagyot jártunk a legelőn, darvak hangjait hallottuk, és kisvártatva fel is bukkant a magasban repülő csapat. Nagyon szeretem krúgató kiáltásaikat, és örültem, amikor a későbbiekben még két csapatot sikerült látni és hallani.
A nagy halastavakat már lehalászták, a kisebb-nagyobb tócsákkal tarkállt, iszapos fenéken rengeteg madár volt. A sirályok néha fehér felhőként repültek fel, de utána nyomban újra leereszkedtek. Egy nagyobb tócsánál szürke gémek álltak, és a tófelületet szinte elborította a rengeteg bíbic. Ezek a madarak ősszel mindig sokáig maradnak, nagy csapatokba verődnek, és csak az egyre keményedő hideg szorítja őket dél felé. Északi vendégek, ezüstlilék álltak szép sorban egymás mellett. Az iszapon szaladgáló havasi partfutók számát Andris és Endre százötvenre becsülte, de voltak ott pajzsoscankók, pólingok, parti lilék, és Endre egy erdei cankót is látott. Még mindig sok a virág, a gátak szegélyeit beborította a csalán, köztük magasra nyúlt egy-egy héjakút mácsonya.
Már lefelé hajlott a nap, amikor átmentünk a részben elárasztott legelőre. Itt is sok volt a madár: bíbicek, sirályok, fütyülő récék; és feltűnt egy nagy lilikcsapat is. A gyepen bivalyok legeltek, a búcsúzó nap súroló fényében nagyszerű látványt nyújtottak a koromfekete állatok a mögöttük mozdulatlanul álló hófehér nagy kócsagokkal. Már csak az ég alja vöröslött, amikor az autók felé indultunk. Újabb lilikcsapatok jöttek, és kedves „li-lik” hangjaik búcsúztatták ezt a szép kirándulást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..